Pesti Srácok

ÁSZ: a fővárosi forrásmegosztás előkészítése nem volt szabályszerű, de az elszámolás igen

ÁSZ: a fővárosi forrásmegosztás előkészítése nem volt szabályszerű, de az elszámolás igen

Nem volt szabályszerű a fővárosi önkormányzat múlt évi forrásmegosztási rendeletalkotásának előkészítési folyamata, ugyanakkor a 2021. évi forrásmegosztásnál figyelembe vett bevételek és kiadások megállapítása és elszámolása szabályszerű volt – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében, amelyet ma tett közé a honlapján.

– áll az aszhirportal.hu oldalon közzétett jelentésről szóló összefoglalóban, amelyben az olvasható, hogy a jövő évi forrásmegosztás során korrekció érvényesítése nem indokolt.

Mint írták, a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek körét és a részesedési arányokat a forrásmegosztási törvény határozza meg. Ennek értelmében a fővárosi önkormányzat által kivetett helyi iparűzési adóból származó bevételből, valamint a hozzá kapcsolódóan kiszabott pótlékból és bírságból származó bevételekből a fővárosi Önkormányzat részesedése 54 százalék, míg a kerületi önkormányzatok együttes részesedése 46 százalék. A kerületi önkormányzatok a bevételből való részesedésük arányában kötelesek hozzájárulni a fővárosi önkormányzati adóhatóság helyi adóztatással kapcsolatban felmerülő kiadásaihoz.

PestiSracok facebook image

Az ÁSZ megállapította, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban nem alakítottak ki a forrásmegosztási rendelet szabályozott és szabályszerű megalkotása előkészítési folyamatához a 2020. november 1-jétől hatályba lépett szervezeti és működési szabályzatban előírtakkal összhangban lévő, a világos szervezeti struktúrát, a folyamatok átláthatóságát biztosító belső szabályzatokat.

– olvasható.

– írták.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.