Pesti Srácok

Biden terrorcselekménynek nevezte a texasi zsinagógában történt túszejtést

Biden terrorcselekménynek nevezte a texasi zsinagógában történt túszejtést

Portálunk is beszámolt arról, hogy túszokat ejtett egy texasi zsinagógában egy fegyveres férfi, a rendőrség először túsztárgyalók bevonásával próbálta jobb belátásra bírni a támadót, mikor ez nem vezetett sikerre, szövetségi ügynökök hatoltak be az épületbe, akik végeztek a túszejtővel. A férfi egy, az al-Kaidával kapcsolatban álló nő szabadon bocsátását követelte. Joe Biden amerikai elnök vasárnap terrorcselekménynek nevezte a történteket.

Ez terrorcselekmény volt – jelentette ki Biden a Philadelphia városában tett látogatásán. Hozzátette, egyelőre nem áll rendelkezésre információ arról, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által időközben Malik Faisal Akram néven azonosított férfi miért éppen zsinagógában követte el tettét. A rendvédelmi szervek által agyonlőtt elkövetőről az FBI csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy negyvennégy éves és brit állampolgár. Biden egyben nagyra méltatta a rendvédelmi szervek munkáját, mivel a túszokat sikerült épségben kiszabadítaniuk. "Nagyszerű munkát végeztek" – hangsúlyozta az amerikai elnök.

Az FBI szerint a férfi valószínűleg egyedül cselekedhetett, lehetséges indítékáról azonban a szövetségi iroda nem tett említést. A tettes helyi idő szerint szombat délelőtt hatolt be a zsinagógába, ahonnan online élőben közvetítették a szertartást. A férfi a túszok elengedéséért cserében egy Aafia Siddiqui nevű, pakisztáni származású nő szabadon bocsátását követelte. Siddiquit 2010-ben egy amerikai bíróság nyolcvanhat év börtönbüntetésre ítélte, amiért Afganisztánban amerikai katonákat és FBI-ügynököket próbált megölni. A nő egy Colleyville-hez közeli szövetségi börtönben, Forth Worthben tölti büntetését. A férfi négy embert, köztük a rabbit ejtette túszul a zsinagógában, egyikőjüket több mint hat óra után szabadon engedte. A többi túszt órákkal később szabadította ki az FBI különleges egysége, a túszejtőt pedig lelőtte. Joe Biden nem sokkal a történtek nyomán kiadott állásfoglalásában közölte, hogy a napokban további részleteket fognak megtudni a tettes lehetséges indítékairól. Ugyanakkor hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök mikroblogján a túszok kiszabadítását követően arról írt, hogy megkönnyebbült és hálával tartozik.

– fogalmazott. Vasárnap az FBI bejelentette azt is, hogy az amerikai tisztségviselők együttműködnek a brit terrorelhárítás szakembereivel. A hírt Londonban megerősítette Liz Truss brit külügyminiszter, aki "terrorista cselekménynek és antiszemitizmusnak" minősítve, szintén elítélte a történteket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.