Pesti Srácok

Gattyán György: az ellenzéknek csak akkor vagyok „jó fej milliárdos”, ha fizetek nekik

Gattyán György: az ellenzéknek csak akkor vagyok „jó fej milliárdos”, ha fizetek nekik

Mióta tudjuk, hogy mindenki, aki nem kér a Gyurcsányékkal való összefogásból az vagy "fideszes áruló", vagy ostoba, azóta nehéz helyzetben vannak a baloldal kritikus hangjai. Az első áldozat Schiffer András volt, aki bár korántsem szimpatizált a kormánnyal, közellenség lett az ellenzék soraiban. Márki-Zay Péter még a saját szövetségeseit sem kíméli a hasonló kijelentéseivel, de az utóbbi időben Gattyán György is kedvenc céltáblája az összefogás toleráns és elfogadó tagjainak. Mióta a Digitális Magyarország Mozgalom vezetője bejelentette indulását a választáson "jó fej milliárdosból" hirtelen "pornómágnássá" változott. Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy mikor Fekete-Győr Andrásnak magyar sikerekről kellett beszélnie egy évvel ezelőtt, valahogy csak az ő sikerei ugrottak be neki.

Gattyán György volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége pénteken, ahol a nyílt levélről kérdezték a milliárdost. Mint mondta, „informális csatornákon” azt az üzenetet kapta a baloldaltól, hogy amennyiben beáll mögéjük és anyagilag támogatja őket, akkor „beszélhetnek”.

– értékelte a helyzetet Gattyán, aki a műsorban elmondta, azért indul a választáson, mert azt látja, hogy 30 éve a „pártpolitikában lévő emberek vezetnek ma nagy tömböket”, és április harmadikán az lesz a kérdés, hogy „megint adunk-e 4, 8, 12 évet ugyanazoknak a tömböknek, akik 30 éve ott vannak”. A műsorvezető felvetésére, miszerint az ellenzékben most „rengeteg új arc van”, Gattyán azt felelte:

PestiSracok facebook image

A műsorvezető erre válaszul közölte: „még nem tudjuk, de valószínűleg Gyurcsány Ferencé”.

Forrás: Mandiner/ATV; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.