Pesti Srácok

Gattyán György reagált Márki-Zay vádjaira: egyedül folytatják a munkát

Gattyán György reagált Márki-Zay vádjaira: egyedül folytatják a munkát

Gyattyán György hétfőn nyílt levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez, és együttműködését ajánlotta fel nekik. Márki-Zay Péter erre saját stílusában válaszolt, és ismét kijelentette, hogy Gattyán a Fidesz embere, és bár konkrétan nem mondta ki, de érzékeltette, hogy elzárkózik a közös munkától. Az ügyben az Index megkereste Gattyán Györgyöt, aki reagált az elutasításra.

Az Index levélben kereste meg Gattyán Györgyöt, annak kapcsán, hogy mi a véleménye az együttműködés elutasításáról, és arról, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Fidesz emberének tartja.

– írta válaszában a Megoldás Mozgalom elnöke, aki azt is leszögezte, hogy nyílt levele

PestiSracok facebook image

Amennyiben a most megszólítottak nem csatlakoznak hozzájuk a határidő lejártáig, akkor önállóan folytatják programjuk végrehajtását.

Gattyán Györgyöt arról is megkérdezték, hogyan áll a szervezetépítés néhány hónappal a választások előtt. Állítása szerint a pártja működik, „a szervezet hatékony”. A Megoldás Mozgalom néhány tagját is megnevezte: a MEMO programtanácsának elnöke például dr. Szatmári Péter, aki a Gattyánék cége által fenntartott Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese is egyben. Szintén a mozgalomban dolgozik dr. Bajusz Krisztina munkajogász is, aki a társadalmi és szociális ügyekért felelős alelnökként segíti a munkájukat. Két jelenlegi üzlettársa, a Teqball alapítói, Borsányi Gábor és Huszár Viktor is alelnökként tevékenykedik a mozgalomban: előbbi a sport- és szabadidőügyekért, utóbbi pedig a digitalizációért felel. Konkrét számot nem árult el arról, hány tagja vagy aktivistája van a decemberben bejegyzett pártnak, azonban azt mondta, hogy „a támogatók köre egyre gyarapszik”.

A portál afelől is érdeklődött, hogy terveik szerint hány választókerületben indulnának az április választáson. Erre azonban nem kaptak konkrét választ. Gattyán György úgy fogalmazott, hogy a programtanács ezen dolgozik; a céljuk az, hogy minél több választókerületben állítsanak jelöltet.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.