Pesti Srácok

Gulyás Gergely kitüntette Maren Schoeninget

Gulyás Gergely kitüntette Maren Schoeninget

A két ország kapcsolatainak szorosabbra fűzéséért végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adta át Maren Schoeningnek, a Német-Magyar Ifjúsági Egyesület alapítójának, elnökének csütörtökön, Budapesten Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az eseményen Gulyás Gergely azt hangsúlyozta: a magyarok nagyra becsülik, hogy külföldiek első kézből akarják megismerni az országot, akárcsak azt, hogy a díjazott mindig nagy szimpátiával volt az ország iránt. A dialógus fontosságát kiemelve a barátság valódi szimbólumának nevezte az egyesületet, amely szavai szerint hiánypótló tevékenységet folytat. Arról beszélt: hihetetlenül fontos a fiatal nemzedékek szerepe, akárcsak a friss lendület és az új gondolatok megjelenése a politikailag turbulens időkben.

Maren Schoening – megköszönve az elismerést – azt emelte ki: nagyon szereti Magyarországot, amelyhez erős személyes kapcsolat is fűzi. Ugyanakkor megemlítette: nem egyetlen ember, hanem egy együttműködő csapat sikere az, amit egyesületük elért, és amihez magyar partnereinek támogatása elengedhetetlen volt. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a szervezet a gyerekek, fiatalok, fiatal felnőttek és az ifjúságpolitikában tevékenykedő tisztségviselők közötti kapcsolatok kiépítését támogatja, egyebek mellett szakmai programokat szervezve, ösztöndíjprogramokat kínálva.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.