Pesti Srácok

Hollik: Márki-Zay gátlástalan megjegyzése jól mutatja a baloldal erkölcsi állapotát

null

Egy ilyen gátlástalan megjegyzés, miszerint a baloldal kijelölt, közös miniszterelnök-jelöltje attól remél választási győzelmet, hogy az ellenfél szavazói esetlegesen meghaltak, és ezek után nemhogy nem mond le, hanem még bocsánatot sem kér, az jól mutatja a baloldal erkölcsi állapotát – így reagált Márki-Zay halálkampányára Hollik István a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában.

A Fidesz kommunikációs igazgatója felidézte, hogy lassan két évtizede annak, hogy Zuschlag János a holokauszttal viccelődött. Akkoriban a baloldalban legalább még volt annyi tartás, hogy elnézést kért, és az érintett szocialista képviselő lemondott minden közéleti tisztségéről.

– hangsúlyozta Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: pártjával úgy gondolják, hogy minden egyes ember élete érték, teljesen függetlenül a pártpolitikai hovatartozásától. A politikus sajnálatát fejezte ki annak kapcsán, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje másképp vélekedik.

PestiSracok facebook image

Márki-Zay Péter a Facebookra feltöltött újévi köszöntőjében azt a kérdést boncolgatta, hogy miért lenne több szavazója a Fidesznek most, mint 2018-ban volt. A válaszából kiderült: a baloldal miniszterelnök-jelöltje attól is politikai hasznot remél, hogy a koronavírus sok áldozatot szedett azoknak az időseknek körében, akik négy éve a Fidesz–KDNP-re szavaztak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.