Pesti Srácok

A tatabányai polgármester szerint az önkormányzatnak megtiltották a lakosság tájékoztatását

null

A tatabányai önkormányzatnak teljes egészében megtiltották, hogy a lakosságot tájékoztassa – állítja a település polgármestere. Szücsné Posztovics Ilona (DK–Jobbik–LMP–MSZP–Momentum–Párbeszéd) pénteken, online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Schmidt Csaba, a Fidesz–KDNP tatabányai frakcióvezetője és a "vele szövetséges" független képviselők arról döntöttek, hogy minden, a lakossági tájékoztatással kapcsolatos szerződést fel kell mondani.

– emelte ki. A polgármester kijelentette, hogy a rendelet az alaptörvényt, az önkormányzatokról szóló törvényt és a tatabányai lakosság tájékoztatáshoz való alapvető jogát is sérti.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt mondta: Tatabánya nem hallgat el, ahogy az ország sem fog elhallgatni, mert végre szabadságot és igazságot akar. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök mindent megtett az elmúlt 12 évben azért, hogy a magyar emberek ne jussanak megfelelő információhoz, hogy "ne jusson el hozzájuk az igazság".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője azt mondta, az elmúlt tíz évben "Orbán Viktor és csatlósai egymás után szállták meg a független média intézményeit", zárták ki az információból a magyarokat.

– jelentette ki.

Konczer Erik, a Komárom-Esztergom megye 1. számú választókerületében induló ellenzéki képviselőjelölt azt mondta: a jövőben alternatív formában, online és kézből terjesztett, "szamizdat" kiadványokban fogják értesíteni Tatabánya lakóit a város ügyeiről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.