Pesti Srácok

Kész Gattyán György pártjának programja

Kész Gattyán György pártjának programja

Tegnap portálunk is beszámolt róla, miszerint bejegyezték Gattyán György pártját. A párt a Megoldás Mozgalom nevet kapta, székhelye pedig a milliárdos üzletember legnagyobb vállalata, a Docler Holding lett. Az ATV által megkérdezett elemző szerint Gattyán Györgynek még egy nagyon aktív, kompetens kampánynál is kevés esélye van a választásokon. A párt programja egyébként készen van, jövő héten hozzák nyilvánosságra – tudta meg az ATV híradó Gattyán környezetéből.

December 17-én az Egyenes Beszéd című műsorban jelentette be Gattyán György, hogy indul a 2022-es választásokon. Pontosan egy héttel később, december 24-én, Megoldás Mozgalom néven be is jegyezték a milliárdos üzletember pártját. A párt elnöke Gattyán György, alelnökei Huszár Viktor és Borsányi Gábor, illetve Bajusz Krisztina ügyvéd. A párt székhelye a milliárdos legnagyobb vállalata, a szexkamera biznisszel foglalkozó X. kerületi Docler Holding lett. Ember Zoltán szerint Gattyán nem feltétlenül egy valódi működéssel rendelkező pártot szeretne. Az Iránytű elemzője úgy véli, ez a késői pártalapításból és kampány csapatának toborzásából is leszűrhető. Ember Zoltán gyanúsnak nevezte azt is, hogy egy sikeres, megfontolt üzletember egy olyan politikai projektbe vág bele, ahol a győzelem szinte kizárható.

– magyarázta az ATV-nek az elemző. A stratéga szerint a választásokon való indulás Gattyán Györgyöt akár még nehéz helyzetbe is hozhatja: nem magyarázta el a digitalizáció fogalmát, nincs kampánya, időzavarba került és a listás szavazatokhoz hiányoznak az egyéni jelöltek.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Perlaky-Papp József választási szakértő. Az ATV kereste Gattyán Györgyöt, de elfoglaltsága miatt nem tudott interjút adni. Egy hozzá közeli forrásból viszont kiderült: a párt programja már készen van, jövő héten ismertetik a nyilvánossággal.

Forrás: ATV ; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.