Pesti Srácok

Megcsappant Biden népszerűsége a fekete amerikaiak körében is

Megcsappant Biden népszerűsége a fekete amerikaiak körében is

Megcsappant Joe Biden amerikai elnök népszerűsége a hivatalba kerülése óta eltelt egy évben a fekete bőrű szavazók körében is, pedig ez a társadalmi csoport kulcsszerepet játszott abban, hogy a Fehér Házba kerülhessen – jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség egy újabb felmérésre hivatkozva. Az AP a felmérést a NORC Center for Public Affairs Research közpolitikai és közvélemény-kutató intézettel közösen végeztette 2022. január 13. és január 18. között.

A kutatás szerint tíz fekete bőrű szavazóból mindössze hat támogatja most is a demokrata párti elnököt. Összehasonlításul: Joe Biden elnökségének első félévében 90 százalékos volt ez az arány.

– jelentette ki George Hart, a columbiai Benedict College professzora, aki egyben az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért polgárjogi szervezet diáktagozatának tanácsadója.

PestiSracok facebook image

– mondta Hart, aki támogatta Bident a dél-karolinai előválasztásokon.

– tette hozzá. Egy másik megkérdezett, Travis Lincoln, aki hajléktalan veteránokat támogató szervezetet tart fenn, arról beszélt, hogy bár támogatta Bident, most csalódott az elnökségében.

– hangoztatta Lincoln. Hozzátette, hogy szerinte mindez Biden kampánycsapatának részéről nem más volt, mint politikai számítás.

Az AP-NORC nem csupán a fekete amerikaiakat kérdezte Joe Biden elnökségéről és a 79 éves politikus eddigi tevékenységének megítéléséről. Az összes megkérdezettnek csak 28 százaléka látná szívesen, ha a 2024-ben esedékes elnökválasztáson Biden újra jelöltetné magát, és ez az arány a demokrata párti szavazók körében is csak 48 százalékos. Egy évvel beiktatása után Biden sokkal kritikusabb és pesszimistább közvéleménnyel néz szembe – írja címében a felmérés. 2020 októberében az AP-NORC által megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy Biden egyesíteni fogja az országot, és csak 35 százalékuk számított arra, hogy elnökségével az Egyesült Államok társadalma még megosztottabbá válik. Ma a megkérdezettek alig 16 százaléka gondolja úgy, hogy a demokrata párti elnök egyesítette az országot, és 43 százalékuknak az a meggyőződése, hogy Biden csak tovább mélyítette a megosztottságot. A megkérdezettek 26 százaléka gondolja azt, hogy az ország jó irányba tart, miközben Biden hivatalba lépésekor a szavazók 49 százaléka bízott ebben. Ma a közvélemény 24 százaléka tartja úgy, hogy Biden egyáltalán érti, megérti, hogy a választók milyen problémákkal küszködnek, mire van szükségük. Ezen belül is a republikánusoknak csak 6, a demokrata párti szavazóknak pedig a 44 százaléka vélekedik így.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.