Pesti Srácok

Merényletet terveztek a szerb elnök ellen

Merényletet terveztek a szerb elnök ellen

Nemzetközi bűnözői csoport tagjai Aleksandar Vučić szerb elnök ellen terveztek merényletet, amit februárban hajtottak volna végre – írja a V4NA Hírügynökség. Mint Aleksandar Vulin belügyminiszter fogalmazott: az egyik európai uniós tagállam rendőrségi tisztségviselője értesítette a szerb rendőrséget arról, hogy egy több ország állampolgáraiból álló bűnszervezett meg akarja gyilkolni Aleksandar Vučićot.

A szerb belügyi tárca vezetője szerint a bűnszervezet élén a montenegrói állampolgárságú Radoje Zvicer áll, aki a kavacsi maffiaklán vezetője. Ellene Szerbiában már korábban elfogató parancsot adtak ki. A belügyminiszter aláhúzta: Zvicer nevéhez kábítószercsempészet és árusítás, valamint Szerbiában és Montenegróban elkövetett gyilkosságok fűződnek. Azt egyelőre nem tudni, hogy Zvicer saját maga tervelte-e ki a merényletet, vagy politikai indíttatás is van a háttérben. Ezt majd a nyomozásnak kell kideríteni – tette hozzá Aleksandar Vulin. A belügyminiszter sajtótájékoztatóján biztosította a polgárokat, hogy mindent megtesznek, hogy megőrizzék az alkotmányos rendet és az emberek normális életét az országban, emellett Vučić elnök életét és biztonságát – írja a V4NA Hírügynökség.

Az információk szerint a merényletet február első felében hajtották volna végre a szerb államfő ellen. Ana Brnabić szerb miniszterelnök szerint a mostani az eddigi legkomolyabb merényletkísérlet, amit Aleksandar Vučić ellen terveztek. A miniszterelnök kiemelte: a bűnszervezet tagjai a környező országokból származnak, sőt, az Európai Unióból is. Megerősítette, hogy a csoport élén Radoje Zvicer áll, de a kormányfő szerint Zvicer mögött is van valaki. A miniszterelnök szerint lesznek olyanok, akik gúnyolódni fognak ezen, de a helyzet komolyságát bizonyítja, hogy az információt írásos formában kapta Szerbia az Európai Unió illetékeseitől.

PestiSracok facebook image

– jelentette be a Prva TV-nek adott interjújában a szerb miniszterelnök. Ana Brnabić egyben köszönetét fejezte ki mindenkinek, akik éjt nappallá téve segítenek a biztonság megőrzésében.

– jelentette ki, hozzátéve: hogy ki lehet a Zvicer mögött álló személy, aki a megbízást adta, azt a nyomozás kell, hogy kiderítse.

– fűzte hozzá Brnabić.

– mondta.

– tette hozzá a kormányfő. Brnabić azt mondta: lehet, drámaian hangzik, mégis ez az igazság. A miniszterelnök arra a kérdésre nem adhatott választ, hogy mely európai uniós országból érkezett a merénylet tervéről szóló figyelmeztetés.

– mondta Ana Brnabić. Vučić a szerb biztonsági szolgálatokkal közösen felbomlasztotta ezt a bűnszervezetet Szerbiában, ezáltal tönkretette az ügyleteiket. Aleksandar Vučić akkoriban úgy fogalmazott: a maffia nem lehet erősebb az államnál.

A mostani merényletkísérletről szóló információ után a szerb elnök Instagram-oldalán posztolt. Azt írta: nincs visszavonulás. Legyőzzük őket, mindannyiukat. Közösen – olvasható a V4NA Hírügynökség cikkében.

Forrás: V4NA Hírügynökség; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.