Német drogbárót kapcsolt le a TEK Budapesten, itt a videó, hogyan csaptak le rá
Különösen veszélyes és fegyveres személyként tartja számon a német rendőrség azt a férfit, akit a Terrorelhárítási Központ segítségével fogtak el Budapesten. Pásztón pedig több százmillió forintnyi kábítószert - 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök egy 52 éves férfi és 19 éves társa lakásán.
Jelentős mennyiségű kábítószert és készpénzt foglaltak le a rendőrök Pásztón, a rendőrség hivatalos honlapján található tájékoztatás szerint egy lakás pincéjében és padlásán több mint 55 kilogramm különböző fajtájú és különböző módon tárolt kábítószert találtak. A nyomozók az ingatlanban kábítószer-fogyasztásához és kereskedelemhez szükséges eszközöket, növényi őrlőt, mérleget, valamint fóliázó készüléket is találtak, amelyeket szintén lefoglaltak. A zsaruk két személyt állítottak elő, egyikük egy 52 éves szurdokpüspöki lakos, aki ellen jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, míg egy 19 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. Mindkét férfit őrizetbe vették, és az 52 éves férfi letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek. A rendőrök a bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon elvonása érdekében, a vagyonvisszaszerzés keretében a gyanúsítottaktól több millió forint értékben gépkocsikat, motorkerékpárt, egyéb vagyontárgyakat, valamint készpénzt foglaltak le.
Lecsapott a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége egy német drogbáróra Budapesten
Forrás: Police.hu, fotó: Police.hu
