Pesti Srácok

Palkovics: a NATO Magyarországra telepítheti védelmi innovációs programjának több elemét

null

Palkovics László a Világgazdaságnak adott interjújában beszélt arról, hogy jó esély van arra, hogy a NATO Magyarországra telepítse DIANA védelmi innovációs programjának több elemét, a végső döntések legkésőbb a nyárig megszülethetnek.

Palkovics László a szerdán megjelent interjúban közölte, a DIANA három szintből épül fel. A lebonyolításért felelős diplomáciai főhadiszállást, a különböző koncepciók előremenetelét segítő akcelerátori feladatokat, valamint az egyes technológiák tesztelését lehetővé tevő környezetet valamelyik NATO-tagállamba telepítenék. Hozzátette, hogy bár sok ország jelentkezett, jelzésértékű, hogy elsők között Magyarországra érkezik kétnapos terepbejárásra az új típusú biztonsági kihívásokért, egyúttal az innovációért felelős főtitkárhelyettes, David van Weel. Arra a kérdésre, mi a gyakorlati jelentősége, ha magyarországi bázisa lesz a DIANA programnak, Palkovics László elmondta, a főhadiszállást tekintve diplomáciai, az akcelerátori és a teszttevékenységnek viszont konkrét tudományos és gazdasági haszna is van, hiszen elindít egy olyan folyamatot, hogy más NATO-tagállamokból Budapestre vagy éppen Zalaegerszegre jönnek majd cégek.

– ismertette a miniszter. A DIANA védelmi innovációs programban a magyar szerepvállalás egyértelmű elismerést jelentene, egyben a nyugati szövetségi rendszer elmélyülését mutatná.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszter. Palkovics László a magyar védelmi iparról kiemelte, tartható az 500 milliárd forintos éves kibocsátás elérése 2030-ig, sőt ez az összeg a szektor cégeinek éves forgalmát tekintve az évtized végére megduplázható, és 1000 milliárd forint körüli szinten teljesülhet. A magyar hadiipar visszaépítésének célja, hogy Magyarország biztonságát, szuverenitását és az európai védelmi képességeit megerősítsék.Mindezek mellett a hadiipar újjáélesztése hozzájárul az ország gazdasági, ipari-technikai fejlődéséhez, az innovációhoz és a munkahelyteremtéshez – jelezte. Palkovics László elmondta, a már zajló hadiipari beruházások költsége 400-500 milliárd forint körül alakulhat. A projektek közül példaként említette, hogy rövidesen indul a lőszerüzem kivitelezése Várpalotán, ahol lesz még egy robbanóanyag-gyár is. Zalaegerszegen tető alatt van a gyárépület, márciusban indul a technológiafejlesztési ütem, jövő év elején kezdik a Lynxek (harcjárművek) gyártását. Kaposváron pedig a Nurol Makina harcjárműveinek gyártása is elrajtolhat.

– fogalmazott a miniszter a Világgazdaságnak.

Forrás: MTI/Világgazdaság; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok