Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg Srí Lankával

null

Magyarország az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg Srí Lankával, miután a két ország mindig is korrekt és megbízható partnere volt egymásnak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Colombóban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Srí Lanka-i kollégájával, Gamini Lakshman Peirisszel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a magyar vállalatok jelentős technológiai tudással rendelkeznek több területen, ami nemzetközi szinten is versenyképessé teszi őket, így a dél-ázsiai országban is sok lehetőség kínálkozhat számukra. Mint mondta, az egyik ilyen ágazat a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, amit jól példáz, hogy a Betonútépítő Zrt. a kormány támogatásával, húszmilliárd forint értékben két nagy felüljárót épít Colombo közelében. Elmondta: nem ez az egyetlen hasonló sikertörténet, ugyanis egy magyar nyomdaipari vállalatnál jelenleg is folyik ötszázezer Srí Lanka-i vezetői engedély gyártása, miután korábban már 1,5 millió személyi igazolványt leszállítottak.

– tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatt a tervezett gazdaságfejlesztési projektek jelentős része elmaradt világszerte, azonban meg kell előzni a további veszteségeket, ezért a kormány támogatást nyújt a nemzetközi piacokon jelen lévő magyar cégek számára.

PestiSracok facebook image

– tudatta. Bejelentette, hogy évente húsz ösztöndíjas helyet biztosítanak mostantól Srí Lanka-i hallgatóknak a magyarországi egyetemeken az immár 86 országot érintő Stipendium Hungaricum program keretében.

– fogalmazott.

Gamini Lakshman Peiris méltatta a magyar gazdaság fejlődését, és aláhúzta, hogy országa is hasonló fejlesztéseket tervez, így fontosnak tartják az együttműködés erősítését, a tapasztalatcserét. Szijjártó Péter látogatása során többek között a Srí Lanka-i kormányfővel, illetve a kereskedelmi, az oktatási és az útügyi miniszterrel is találkozott.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala