Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a magyar gazdaság Európa egyik legütésállóbb gazdaságává vált

null

A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy a magyar gazdaság Európa egyik legütésállóbb gazdaságává vált az elmúlt tizenkét év adócsökkentésekre és beruházásösztönzésre fókuszáló politikájának köszönhetően – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a gumiabroncs nagykereskedelemmel foglalkozó hazai tulajdonú Marso Kft. logisztikai központjának átadásán vett részt Dunaharasztiban. Az 5,5 milliárd forintos projekthez az állam 693 millió forint támogatást biztosított, így hozzájárulva ötven új munkahely létrejöttéhez. Beszédében hangsúlyozta, hogy a pandémia nyomán minden ágazatban teljesen megbomlott a status quo globálisan. Ez hatalmas versenyt eredményezett, amelynek során eldől majd, hogy ki tud élni az új helyzet kínálta lehetőségekkel – mondta.

– fogalmazott. A miniszter ennek egyik előidézőjeként elsőként a sikeres oltási kampányt jelölte meg, amelynek eredményeként az ország az európai országoknál másfél-két hónappal előbb tudott újra nyitni, és már a tavalyi nyár végére elérte a válság előtti gazdasági teljesítményét. Utóbbira az előrejelzések szerint a világgazdaság csak 2022 végére lesz képes. Kiemelte, hogy a kormány minden idők egyik legnagyobb beruházásösztönzési programját hajtotta végre, s így a munkanélküliség helyett a munkahelyek megőrzését finanszírozta. Szijjártó Péter szerint ugyanakkor a siker legfontosabb oka, hogy a gazdaság 2010 óta úgy megerősödött, hogy nemcsak kibírta a válságot, hanem jobb teljesítményre is képes, mint azelőtt.

PestiSracok facebook image

-közölte. Rámutatott, hogy a hazai cégeknek létrejött egy, nemzetközileg is versenyképes kategóriája. Majd hozzátette, hogy a nemzeti tulajdonban lévő vállalatok adják a magyar gazdaság alapját, csökkentik annak nemzetközi kitettségét. A miniszter aláhúzta, hogy az új központ megnyitásával a nyíregyházi székhelyű cég meg tud felelni a 21. század valamennyi logisztikai és technológiai kihívásának, és folytathatja terjeszkedését a nemzetközi piacokon.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.