Pesti Srácok

Visszakoznak a németek: Berlin mégsem gáncsolja el az atom- és gázenergia fenntarthatóvá nyilvánítását

Visszakoznak a németek: Berlin mégsem gáncsolja el az atom- és gázenergia fenntarthatóvá nyilvánítását

Berlin visszakozott a klímahisztéria ügyében, a Reuters értesülései szerint ugyanis a német kormány egyszerűen nem akar feszültséget Franciaországgal, ezért inkább tartózkodni fog az atom- és gázenergia fenntarthatóvá nyilvánításával kapcsolatos uniós határozattervezetről szóló szavazáson.

Úgy tűnik, az ellenállás csak a kirakatnak szólt, valójában éles fordulatot vett Németország véleménye az atom- és földgáz-energia fenntarthatóvá nyilvánításáról. Mint ismert, az Európai Unió szilveszter napján nyilvánosságra jutott határozattervezete szerint a két energiaforrás a zöld átállás időszakára átkerülne a fenntartható energiaforrások közé. A német kormány az első hírek szerint elzárkózott ettől a megoldástól, azt greenwashingnak bélyegezték, illetve "abszolút helytelennek" titulálták – emlékeztet a Portfolio.

A hírügynökség német kormányzati forrásokra hivatkozva hétfő este arról írt, hogy az ország álláspontja valójában korántsem ilyen mereven elzárkózó. A nevük elhallgatását kérő források szerint a Scholz-kabinet ugyanis nem akarja felvállalni a konfliktust az EU soros elnökével, Franciaországgal, így a határozattervezet majdani megszavazásakor egyszerűen tartózkodni fognak. Az is afelé mutat, hogy Németország valóban csak konfliktuskerülésből nem feküdne keresztbe a tervezetnek, hogy az ország épp most zárta be három atomerőművét, és idén a maradék három is leáll. Számukra a tervezetből a földgáz átmeneti fenntarthatónak minősítése bírhat igazi téttel, ezzel válthatnák ki a szennyezőbb szénerőműveket.

Mint ismert, az uniós Helyreállítási Alap pénzeit mások mellett a zöldenergia fejlesztésére lehet felhasználni, azzal kapcsolatban azonban eltérőek az álláspontok, hogy mi minősül ennek. A magyar kormány például szintén azon az állásponton van, hogy a zöld átmenet eszköze a nukleáris energia. Az Európai Bizottság január 12-ig gyűjti a tagállamok álláspontjait a határozattervezetre. A tervezetet még a hónap végéig szavazásra akarják bocsátani.

PestiSracok facebook image

Forrás: Portfolio/Reuters; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.