Pesti Srácok

A családok 64 százaléka szerint jobbra fordult az elmúlt tizenkét évben a helyzetük

A családok 64 százaléka szerint jobbra fordult az elmúlt tizenkét évben a helyzetük

A családok 64 százaléka szerint jobbra fordult háztartásuk helyzete az elmúlt tizenkét évben – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: ezt támasztják alá az objektív mutatók is.

Kiszelly Zoltán azt mondta: 2010 előtt az akkori kormány a válságot megszorításokkal kezelte, a Nemzetközi Valutaalap "és más globalista nemzetközi szervezetek" tanácsai alapján a lakossággal fizettette meg a válság terheit. Kiemelte: 2010 után a kormány az ágazati különadókkal igazságosabb tehermegosztást valósított meg. A Századvég kutatására hivatkozva azt mondta: a válaszadók mintegy 46 százaléka szerint romlana az egzisztenciájuk, gazdasági helyzetük, ha az ellenzék jutna kormányra. Példaként említette, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje világpiaci árak szükségességéről beszél. A Századvég számítása szerint jelenleg havonta egy átlag háztartás 22 ezer forintot fizet energiára; világpiaci ár esetén ez akár az ötszörösére, 110 ezer forintra is emelkedhetne.

– tette hozzá. Az elemző kiemelte, hogy a progresszív adó, amelyet a baloldal hirdet, valójában adóemelést jelent. Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Kiszelly Zoltán közölte: a baloldalon hatpárti szivárványkoalícióról lehet beszélni, amelynek legerősebb tagja a DK, amely a Jobbikkal kötött szövetséget.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: 888.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.