Pesti Srácok

A párizsi kormány elindítja a franciaországi iszlám megreformálását

null

A francia kormány szombaton bejelentette a franciaországi iszlám egészének megreformálásáért felelős új testület megalakulását, amely Emmanuel Macron elnök erőfeszítéseinek részeként igyekszik megszabadítani az itteni muzulmán vallást a szélsőséges elemektől – jelentette az AP amerikai hírügynökség szombaton.

A Franciaországi Iszlám Fórum (FIF) nevű szervezet irányító testülete vallási és világi vezetőkből fog állni, akik a legnagyobb nyugat-európai muzulmán közösséget fogják segíteni a munkájukkal. A FIF vezetésének minden egyes tagját személyesen a francia kormány fogja kiválasztani, és ennek legalább a negyede nő lesz.

– jelentette ki Gérald Darmanin francia belügyminiszter a FIF szombati párizsi megnyitóünnepségén, a gazdasági, szociális és környezetvédelmi tanácsban.

PestiSracok facebook image

Franciaországban az elmúlt években számos, szélsőséges iszlám támadók által végrehajtott vérontás történt, az elmúlt tíz évben pedig több száz francia állampolgár csatlakozott a dzsihadista harcosokhoz Szíriában. A franciák egy része szerint a radikalizáció valós veszélyt jelent az országban, de a kritikusok szerint a kormány erőfeszítései mögött valójában politikai megfontolások húzódnak: Macron így próbál jobboldali szavazókat átcsábítani centrista pártjához az április 10-i francia elnökválasztás előtt.

A kormányzati terv támogatói szerint a FIF segít majd megőrizni Franciaország – és ötmillió muzulmán állampolgára – biztonságát, valamint biztosítja, hogy az iszlám vallás franciaországi gyakorlása megfeleljen az ország egyik legfontosabb történelmi hagyományának: az állam és vallás szétválasztásának a politikai és közéletben. Ugyanakkor a kormányzati erőfeszítés bírálói – köztük számos muzulmán vallású állampolgár, akik francia identitásuk részének tekintik az iszlámot – úgy vélik, hogy a kormány kezdeményezése csak újabb lépés az intézményesített diszkrimináció felé, amely a teljes muzulmán közösséget teszi felelőssé a néhány szélsőséges által végrehajtott erőszakos támadásokért, és a kormány lépése csak újabb akadályt támaszt majd az életükben.

A FIF létrehozása egyben megszünteti a korábbi Muzulmán Hitvallás Francia Tanácsát (CFCM), amelyet 2003-ban hozott létre Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszter, későbbi francia elnök. A CFCM egyfajta közvetítő szerepet játszott a francia kormány és a vallási vezetők között.

Az iszlám a második leggyakoribb vallás Franciaországban, amelynek nincs egyetlen vezetője, és számos változata létezik a mérsékelt iszlámtól a vallást szigorúan értelmező szalafistákon át a nyíltan radikális közösségekig. Macron elnök kezdeményezése alapján az imámokat helyben, Franciaországban képeznék, ahelyett, hogy Törökországból, Marokkóból vagy Algériából hívnák be őket – ezt a lépést sokan támogatják a muzulmán közösség tagjai közül is. A kormányzati terv ezenkívül szakít a muzulmán imámok és vallási vezetők központi szervezetének koncepciójával is.

A franciaországi muzulmánokat megosztja a kormányzati terv. A párizsi nagymecsetbe pénteki imádságára érkező muzulmán hívők egy része óvatosan üdvözölte a kezdeményezést, míg mások attól félnek, hogy az túl messzire megy vallásuk korlátozásában, vagy úgy vélik, hogy a kormány csak muzulmán intézményeket célzott meg, de hasonló változásokat keresztény szervezetek esetén nem javasolna.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.