Pesti Srácok

A poligráfos vizsgálat szerint is kapott vesztegetési pénzeket Zugló polgármestere

null

A poligráfos vizsgálat szerint igazat mondott Fuzik Zsolt, amikor azt állította, hogy Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és társa a kerületi parkolásból származó nyereség felére igényt tartott. Ezen felül háromszor hárommillió forintot követelt és kapott Horváth Csaba, aminek átadása egy Kálvin téri kávézóban történt.

Vállalta a hazugságvizsgálatot Fuzik Zsolt, a SIS Parking Kft. egyik vezetője, akit költségvetési csalással gyanúsítanak. A poligráfos vizsgálat szerint azonban a férfi igazat mondott, amikor a zuglói parkolási biznisz körüli vesztegetésekről vallott – számolt be a Magyar Nemzet. Fuzik vallomásában azt mondta, hogy személyesen adta át Horváth Csabának és társának a kért összegeket.

– fogalmazott a férfi, aki elmondta azt is, hogy a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki. Elmondása szerint ez a folyamat 2019. őszén ért véget.

PestiSracok facebook image

– mondta a férfi. A lap információ szerint más szocialista politikusok is érintettek az ügyben.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.