Pesti Srácok

A visegrádi államok kohéziós politikájának fontosságát hangsúlyozták a partnerek

A visegrádi államok kohéziós politikájának fontosságát hangsúlyozták a partnerek

Pénteken tartották Budapesten a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország) európai uniós fejlesztésekért felelős minisztereinek találkozóját. A partnerországok képviselői a közösen tartott sajtótájékoztatójukon a kohéziós politika fontosságát hangsúlyozták és inspirálónak nevezték a négy ország együttműködését az Európai Unióval kapcsolatos bonyolult ügyek kezelésében.

– mondta Veronika Remisová, Szlovákia miniszterelnök-helyettese, beruházásokért és regionális fejlesztésért felelős minisztere. Veronika Remisová arról is beszélt, hogy Szlovákia jól halad a partnerségi megállapodás és az operatív programok előkészítésében. Kitért arra is, hogy a visegrádi országok más-más kihívásokkal küzdenek; Szlovákia a bürokrácia leépítésével akarja növelni az uniós források felhasználásának hatékonyságát. A helyreállítási alap forrásait elsősorban a gazdaság sérülékeny részének támogatására fordítanák, főleg a kis- és közepes vállalkozásokat segítenék belőle. A visegrádi országok hasonlóságáról szólva rámutatott arra: ezen a területen találhatók az unió legkevésbé fejlett régiói, térségei, ezért itt fontos a versenyképesség, valamint az itt élők életminőségének növelése.

Inspirálónak nevezte a visegrádi országok együttműködését az Európai Unióval kapcsolatos bonyolult ügyek kezelésében Daniela Grabmüllerová cseh regionális fejlesztésért felelős miniszterhelyettes. A politikus reményét fejezte ki, hogy folytatódik a térség országainak együttműködése, és hangsúlyozta: országa az így nyert tapasztalatokat az uniós soros elnökség ellátásakor is felhasználja majd. A júliusban kezdődő elnökségük alatt a kohéziós politika továbbfejlesztését szeretnék katalizálni. A miniszterhelyettes a soron következő uniós költségvetési időszakról szólva reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság még tavasszal elfogadja a cseh programokat. Hangsúlyozta: a kohéziós alapok a közösségi beruházásaik összegének negyven százalékát adják.

PestiSracok facebook image

– mondta Grzegorz Puda, Lengyelország fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős minisztere a sajtótájékoztatóján. Grzegorz Puda hangsúlyozta, hogy az uniós források lehívásában Lengyelország alig marad el Magyarország mögött, de Csehország és Szlovákia is az elsők között van az EU-n belül.

– tette hozzá. A miniszter azt mondta, bízik benne, hogy Európán belül a V4 továbbra is meghatározó csoportként működhet tovább.

A sajtótájékoztató végén a lengyel miniszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyaránt kérdést kapott a két országot érintő jogállamisági keresettel kapcsolatban. Gulyás Gergely kifejtette, hogy a jogállamisági kereset elutasítása nem jelent érdemi változást; az Európai Bizottságnak eddig is volt lehetősége programokat felfüggeszteni. Az Európai Bíróság azt rögzítette, hogy a tagállamok ellen fellépni jogi tények alapján, a helyi sajátosságait figyelembe véve, az uniós költségvetéssel szorosan és közvetlenül összefüggő jogállamisági sérelmek alapján lehet csak.

– tette hozzá. Azt mondta, a gyermekvédelem vagy a családjog tagállami kérdés, ezek miatt Magyarországot nem lehet büntetni. Belföldön csak az ellenzék győzelme jelenthetne jogállamisági veszélyt – folytatta –, hiszen a miniszterelnök-jelöltjük saját megfogalmazása szerint a kommunistákat és a fasisztákat is képviseli, és felvetették annak a lehetőségét, hogy az alkotmány kétharmados többség nélkül módosítanák. A lengyel politikus közölte: őt sem lepte meg, hogy az Európai Bíróság elutasította Magyarország és Lengyelország keresetét, de szerinte senki nem érzi majd vesztesnek magát, ha mindenki tiszteletben tartja az ítélet indoklásában foglaltakat.

– hangsúlyozta Grzegorz Puda.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?