Pesti Srácok

Az EP elítéli a "civil társadalom" politikai alapú korlátozására tett kísérleteket

Az EP elítéli a "civil társadalom" politikai alapú korlátozására tett kísérleteket

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésében elítél minden olyan kísérletet, amely a "civil szervezeteket" és finanszírozási forrásait céljaik, tevékenységi köreik vagy politikai megítélésük alapján próbálja korlátozni – közölte az uniós parlament. A Fidesz szerint az új uniós törvény elfogadhatatlan.

Az 530 szavazattal, 146 ellenszavazat és 15 tartózkodás mellett jóváhagyott jogalkotási kezdeményezésről szóló jelentésben az EP-képviselők mindenekelőtt leszögezték: a civil szervezetek fontos szerepet játszanak az európai demokrácia egészségének fenntartásában, a hatékony szakpolitikák működésében és a jogállamiság megőrzésében. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az egyesületek és a nonprofit civil szervezetek működése elé egyre gyakrabban nemzeti szabályok vagy adminisztratív előírások gördítenek akadályt. Kijelentették: ezek az akadályok a több uniós tagállamban már veszélybe került alapvető jogok, így a szólásszabadság és az egyesülés szabadságának korlátozásához is vezethetnek. A korlátozó szabályok miatt több civil szervezet inkább nem is kezd határon átnyúló munkába – írták.

A képviselők határozottan elutasították a civil szervezetek közhasznú jogállásának megtagadását valós vagy vélt politikai tevékenységük alapján, és aggasztónak találták, hogy – mint írták – több tagállamban választott tisztségviselők és állami szervezetek indítottak rágalomhadjáratot és visszaélésszerű pereket civil szervezetek ellen. Kiemelték: a civil szervezetek működéséhez elengedhetetlen, hogy átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján és európai szintű közhasznú státusz létrehozása révén megfelelő mennyiségű és könnyen hozzáférhető forrás álljon rendelkezésükre.

Az EP jelentésében végezetül a "jogi bizonytalanság felszámolása és egy erős páneurópai civil társadalom kialakítása" érdekében azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy nyújtson be olyan jogszabályjavaslatot, amely megteremti az európai szintű egyesületek és civil szervezetek létrehozásának lehetőségét.

PestiSracok facebook image

Elfogadhatatlan az új uniós civiltörvény

Schaller-Baross Ernő és Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői az MTI-hez eljuttatott közös közleményükben arra figyelmeztettek, hogy a Soros-szervezeteket törvények fölé akarja emelni az uniós civiltörvény. Elfogadhatatlannak nevezték az Európai Parlament által megszavazott új "uniós civiltörvény" megalkotását célzó javaslatot, véleményük szerint ezzel ugyanis az EP a jog fölé emelné azokat a magukat civil szervezeteknek nevező nem kormányzati szervezeteket (NGO) is, amelyek a "nyílt társadalom" megvalósításáért dolgoznak. Kiemelték továbbá: a javaslat kötelező uniós szabályokat kezdeményez és egységesítené a tagállami szabályokat a civil szervezetekre nézve.

– fogalmazott Schaller-Baross Ernő. Hidvéghi Balázs a szavazás kapcsán kiemelte: semmi sem indokolja, hogy a civil szervezetek bármilyen előjogban vagy kiváltságban részesüljenek.

– mondta a politikus, és hozzátette:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.