Pesti Srácok

Bagdy Emőke szerint az LMBTQ-nyomás hatására mára a tudomány „újraemberiesítésére” lenne szükség

null

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a Hit Rádiónak adott interjúban beszélt a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság közös állásfoglalásról LMBTQ-ügyben, amelyről elöljáróban kiemelte: kezdetektől kiderült, hogy „nem képviseli sem az elnökség, sem a vezetőség, sem pedig a tagság teljes egészének álláspontját”. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: mivel az állásfoglalás szakmai konszenzust sugall, ezért a társaság a saját etikai elvei ellen vétett.

Bagdy Emőke kitért a nemi diszfória problémájára, amelyet „a posztmodern alapokon működő körök” a gyerekekre/gyerekkorra is igyekeznek kiterjeszteni, miközben éppen a serdülőkorban zajlik a „nemi azonosulás finom folyamata”, amiben mindenfajta próbálkozás, tapasztalatszerzés megnyilvánulhat, és amely kiegyenlítődik, végül a többség a biológiai nemével azonosul, heteroszexuális útra talál – szemlézte az interjút a Mandiner.

– mondta a szakember. Bagdy Emőke az interjúban arra is kitért, hogy az USA-ban mára háromszáz olyan intézmény van, amely nemi átalakító beavatkozásokkal foglalkozik. Hozzátette: ez a folyamat gyakran torkollik pszichikai és fizikai értelemben is tragédiába, ezért lényegében a tudomány elárulásáról van szó. A szakember szerint a kérdés „újraemberiesítésére” volna szükség.

PestiSracok facebook image

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/Cseke Csilla

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.