Békés Márton: reaktivált veterán áll a baloldali kultúrpolitika élén
Vegyük el attól, akinek van, és adjuk olyanoknak, akikkel jóban vagyunk – ez a bolsevik tempó, amit nem csupán az anyagi javak esetében alkalmaznának. Békás Márton a Látószögön megjelent publicisztikájában fejtette ki, kinek a kezébe adná a baloldal a kultúrát. Gréczy Zsolt, akit levettek erről a posztról, Inkeihez képest ártatlan koszorúslány.
Reaktivált veterán áll a baloldali kultúrpolitika élén. Pályafutása a későkádári technokráciától a balliberális kabineteken át a Soros-hálózatig ível. Inkei Pétert nemrégiben a magyarországi ellenzék kulturális szakpolitikai vezetőjének kérte fel személyesen Márki-Zay Péter, noha a megelőző években legfeljebb kormányellenes hangvételű Népszava-interjúkkal és kultúrafinanszírozással kapcsolatos Magyar Narancs-publicisztikákkal vétette észre magát.
Kevesen számítottak rá, hogy a ’80-as évek végén viselt hivatalából kifolyólag könyvügyi „főcenzorként” ismert Inkei neve még komolyan előkerülhet napjainkban. Ha jobban megvizsgáljuk karrierívét, mégsem csodálkozhatunk ezen, ugyanis vele kapcsolatban a (poszt)kommunista–liberális komplexum kipróbált kulturális káderéről van szó. Azzal, hogy őrá esett a választás, a baloldali pártok egyértelművé tették, hogy egyszerre vállalják az 1989 előtti örökséget, az MSZP–SZDSZ-kormányokkal való kontinuitást és a progresszív hálózatok kiszolgálását – olvasható Békés Márton publicisztikájában, ahol a szerző érdekes információkat fed fel a kultúrkáder életújáról:
- 1978-ban már a „tudóskollektíva titkáraként” hivatkoztak rá abban a kutatásban, amelyet 1978 és 1984 között az Akadémián folytattak, éppen szerzőtársa vezetésével.
- 1987-ben Inkei Pétert (állítása szerint párttagság nélkül) kinevezték a Köpeczi Béla vezette Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának élére. Kulcsfontosságú év volt ez, hiszen az új sajtótörvény megengedte, hogy nem állami szervek, például vállalatok kiadói tevékenységet folytassanak, azonban a kiadóvá válást, sőt a forgalmazott tartalmat továbbra is engedélyeztetni kellett. 1987-től kezdve immár Inkei Péterrel, akit emiatt szakmai körökben „főcenzornak” neveztek.
- 1990-ben csupán a rossz hírt hozó postás szerepét tulajdonította magának, a diktatúra utolsó két évében ennél komolyabb feladatai lettek, még ha nem is közvetlenül pártpolitikaiak: az új kiadók engedélyeztetése mellett gondoskodnia kellett ugyanis a könyvpiacról való állami kivonulás bársonyossá tételéről, a magánkiadók rentábilissá válásáról és az állami könyvterjesztő-hálózat privatizációjának megkezdéséről.
- A ’90-es évek derekán aztán Inkei Péter ismét közvetlen kulturális hatalomhoz jutott. Amint a ’80-as évek közepén, most is megtalálta egy minisztériumi állás, méghozzá ugyanott.
- Inkei Péter 2000-től kezdve a CEU Press kiadó igazgatóhelyettese volt; ma főszerkesztő (chief editor) ugyanott.
Békés Márton teljes tényfeltáró publicisztikáját, benne Inkei nemzetközi és hazai baloldalhoz kötődő kapcsolatainak részletes leírásával ITT olvashatják.
Forrás: Látószög; Fotó: MTI/Kallos Bea
