Pesti Srácok

Diákmunkások segíthetik Szabó Tímea kampányát (VIDEÓ!)

null

Szerkesztőségünk birtokába jutott egy beszélgetés, amelynek tanúsága szerint az óbudai baloldal fiatal aktivistáit egy diákszervezet közvetíti, első körben pedig semmi más feladatuk nincs a fiataloknak, mint elmenni a kampánymegnyitóra és ott ülni három órát. Szabó Tímea egyébként folyamatosan azt hirdeti közösségi oldalán, hogy aktivisták jelentkezését várja. Ellátogattunk, hogy saját szemünkkel győződjük meg arról, kik tüsténkednek a kampányrendezvényen, és valóban voltak fiatalok, de nem nyilatkozhattak, egyikük szerint pedig szimpla aktivisták, nem pedig diákmunkások. Sajnos stábunk nem tudott bemenni a rendezvényre, mert az esemény látogatása előzetes regisztrációhoz kötött, ami az egyik érdeklődő szerint korábban nem így volt, most viszont nevet és címet is kérnek a szervezők. A gyülekezőre egyébként fiatalok egy csoportja is érkezett, akik egy molinót tartottak a kezükben azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a baloldal által alkalmazott óbudai főkertész, Kerényi-Nagy Viktor közösségi oldalán arról értekezett, hogy fideszes politikusokat, köztük a miniszterelnököt szívesen látná felakasztva. A főkertészt Bús Balázs, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje feljelentette, a baloldal pedig ügyet sem vetett a történtekre.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még