Pesti Srácok

Éjjel-nappal próbálkoznak átjutni, nagy létrákat használnak a migránsok

null

Aggasztó képet mutatnak a déli határról érkező januári adatok. 13600 határsértőt állítottak meg a rendőrök, illetve a katonák, ez csaknem a duplája a tavalyinak. Nem ígér sok jót a folytatás sem, hiszen Afganisztán felől Törökországon át egyre többen indulnak Európa felé – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

Nagyméretű létrákat használnak a migránsok, így próbálnak beszökni az országba a déli határzárnál. Éjjel-nappal jönnek. Már nemcsak az jellemző, hogy kisebb, néhány fős csoportokban támadnak, hanem tömegével sértik meg a magyar határt. Miután átmásznak a kerítésen, jellemzően Ásotthalom felé veszik az útjukat, a környéken élők évek óta nem érzik magukat biztonságban. Szabadkán a vasúti töltésen, a közutak mellett és a városban is egyre több a migráns. Az itt élők félnek tőlük, különösen az idősek érzik kiszolgáltatottnak magukat. A rendőrség adatai azt mutatják, hogy egyre többen próbálnak meg átjutni a magyar határzáron. Az év első hónapjában több mint 13600 támadót tartóztatott fel a határvédelem. Ez kétszer annyi eset, mint amennyi tavaly ilyenkor volt. Ráadásul nemcsak többen vannak, a módszereik is egyre bátrabbak és erőszakosabbak. Farönkökkel, kövekkel dobálják a határt védő rendőröket, az sem ritka, hogy hatalmas létráikkal csapnak le rájuk. Az embercsempészek sem pihennek, ellenük idén már 102 esetben indítottak eljárást. Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en azt mondta: a külföldi adatok azt mutatják, hogy tavasszal is folytatódni fog a migrációs nyomás a magyar határon.

– mondta Bakondi. Pénteken segítség érkezett Magyarországra, negyven cseh rendőr támogatja mostantól a déli határszakaszon az illegális migráció elleni védelmet. A kontingens március 24-ig teljesít szolgálatot Csongrád-Csanád megyében.

PestiSracok facebook image

Forrás: híradó.hu ; Fotó: police.hu