Pesti Srácok

EU–Afrika-csúcs – Európa érdeke is a stabil, biztonságos és virágzó Afrika

null

Feltétlenül szükség van egy stabil, biztonságos és virágzó Afrikára mind az afrikaiaknak, mind az európaiaknak, enélkül ugyanis nem lesz kiszámítható a világ és nem lesz biztonságos Európa sem – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az Európai Unió tagországai állam-, illetve kormányfőinek az Afrikai Unió (AU) tagállamai vezetőivel csütörtökön kezdődött kétnapos csúcstalálkozóján, csütörtökön, Brüsszelben.

Charles Michel a találkozó megnyitóján elmondott beszédében hangsúlyozta: a csúcstalálkozó lehetőséget tartogat a két térség számára, hogy megújítsa stratégiai kapcsolataikat és teret nyisson a jólétnek, a stabilitásnak és a biztonságnak mind Európában, mind Afrikában.

– mondta. Kijelentette: Európa és Afrika kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése nem tévesztheti szem elől az egyenlő felek közötti közös érdekeket, ahogyan egyértésre van szükség az alapvető értékekről is, köztük a méltóságról, a szabadságról, a szolidaritásról és a jó kormányzásról. Azt mondta: a közös történelmi múlt számos emberi és gazdasági kapcsolat sikere mellett sok fájdalmat okozott a Földközi-tenger mindkét oldalán, az európai vezetők gondolkodásmódja azonban mára megváltozott.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Michel kiemelte: Afrika jóléte Európának is érdeke. Az Európai Unió az afrikai jólét érdekében számos kezdeményezést indított, és ezek egyebek mellett a helyben maradás lehetőségeit kívánják megteremteni.

– fogalmazott. Kijelentette továbbá: Afrika és Európa biztonsága egymástól függ.

– mondta.

– fogalmazott Charles Michel, majd hozzátette:

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még