Pesti Srácok

Orbán Viktor: háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség

Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség, ezért is kell óvakodni kell az olyan követelésektől és kezdeményezésektől, amit a magyar baloldal szorgalmaz – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott rendkívüli interjújában.

Harmadjára éltük meg a háborút a szomszédunkban – idézte fel a miniszterelnök a délszláv, a 2014-es orosz-ukrán és a jelenlegi konfliktusra utalva. Magyarországnak most is az az egyértelmű álláspontja, hogy a magyaroknak ebből a konfliktusból ki kell maradnia.

– fogalmazott a miniszterelnök. Leszögezte, hogy ennek okán óvakodni kell az olyan követelésektől és kezdeményezésektől, amit éppen a magyar baloldal szorgalmaz.

PestiSracok facebook image

Úgy vélte: erre nincsen semmi szükség, mint ahogy azt sem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket küldjön ebbe a térségbe. Hozzátette: szomszédos országban vagyunk, és azokkal a fegyverekkel esetleg magyar emberekre is lőnek majd, hiszen Kárpátalján magyarok is élnek, onnan is vonultattak be katonákat. A miniszterelnök kijelentette, hogy a Magyar Honvédségnek jelenleg minden fegyverére szükség van, hogy felvonuljon a keleti határainknál. Emlékeztetett, hogy az előző évtizedben jelentős haderőfejlesztés indult el Magyarországon annak szellemében, hogy az elkövetkezendő időszakban felértékelődik majd a biztonság jelentősége. A kormányfő emlékeztetett, hogy az utóbbi évtizedben belföldön és külföldön egyaránt jelentős kihívásokkal szembesült hazánk, ezért csak az utóbbi években volt lehetőségünk a haderőfejlesztés elindítására.

Orbán Viktor reagált arra a felvetésre, amely szerint a magyar állam különbséget tesz a Távol-keletről érkező migránsok és az ukrán menekültek között. A miniszterelnök rámutatott, hogy előbbiek számtalan biztonságos országon keresztül gazdasági megfontolásból, a jobb élet reményében szándékoznak bejutni az Európai Unióba, míg az ukránok számára mi jelentjük az első biztonságos országot a háború sújtotta hazájukhoz képest. Orbán Viktor úgy fogalmazott, Magyarország barátja Ukrajnának és az ukrán embereknek is, ellátjuk őket, szállást adunk nekik, gondoskodunk a gyerekekről. Közölte, aki a szomszéd országból menekül, mert ott háború van, annak segítséget kell adni, ez egy elemi emberi, keresztény életösztön. Magyarország eszerint jár el - mondta.

Az Oroszországgal szemben elfogadott szankciókról szólva kifejezte, hogy bár mindenki ismeri a szankciók hatékonyságára és eredményességére vonatkozó álláspontját, de a jelenlegi helyzetben ez nem fontos. Magyarország semmilyen egységes döntést nem akadályoz meg. Leszögezte, hogy valamennyi ezzel ellentétes állítás dezinformáció, fake news, hazugság. Az energiaszektort érintő szankciókra vonatkozóan rámutatott, hogy nem kerülhetünk abba a helyzetbe, amikor végül nekünk kellene megfizetni egy a szomszédban zajló háborút, ezért például a Paks 2 vagy a gázellátásra vonatkozó szerződéseket szerinte ki kell vonni ebből a körből. Felidézte, hogy az Európai Unió azért nem hozott ilyen irányú döntéseket, mert nem volt meg a szükséges egyetértés a döntés mögött.

Orbán Viktor abszurdnak nevezte a helyzetet, amelyben éppen azoknak az országoknak kell jelenleg is helytállniuk, utalva itt elsődlegesen Magyarországra és Lengyelországra, amelyek számára Brüsszel nem ad pénzügyi segítséget.

Kifejtette, hogy katonai értelemben számunkra csak a NATO ad egyértelmű garanciákat, ezért is vagyunk a szövetség elkötelezett tagjai.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.