Pesti Srácok

Kukából kivett poharakból itatták a nézőket a magyar plázamozikban

Kukából kivett poharakból itatták a nézőket a magyar plázamozikban

Undorító módszerrel csaltak egy vidéki plázamozi büféjében az eladók. Sajtóértesülések szerint a diákmunkán lévő csapat tagjai titokban visszaszedték a szemétbe kidobott popcornos és nachosos dobozokat, illetve az üdítős poharakat, aztán kimosták azokat, majd újratöltötték, így adták el a nézőknek.

A Blikk szerint a furfangos, ám annál gusztustalanabb trükk szépen hozott az érintetteknek a konyhára, hiszen főnöküknek, vagyis a büfé üzemeltetőjének az eladott műanyag tartók, illetve a papírpohárak után kellett elszámolniuk. A lap úgy tudja, hogy nem egyedi esetről volt szó, az ország több városában is ugyanígy tettek a mozik büfés eladói. Belegondolni is rossz, milyen undorító, hogy valaki a más által összenyálazott, összefogdosott tartóból eszik vagy iszik. Arról nem is beszélve, hogy akár több ezer forintért teszi mindezt. A csalók vesztét a plázákban elhelyezett kamerák okozták: amint pedig kiderült, milyen módon üzérkednek, rendőrségi eljárás indult, csalás ügyében folyik a nyomozás.

A Blikk értesülései szerint van olyan város, ahol már lezárult a nyomozás, a vétkesek ott ügyészségi megrovást kaptak. Az első olvasatra enyhének tűnő büntetés oka, hogy az okozott kár eloszlik az elkövetők között, így egy emberre körülbelül 100-200 ezer forint körüli károkozás jut. Összességében azonban az üzemeltetőt több millióval is megkárosíthatták. A fent említett miskolci ügyben még tart az eljárás, amelyben az egyik érintett beismerő vallomást tett. A fiatalember a ügyvédjén keresztül nyilatkozott lapnak.

PestiSracok facebook image

– tolmácsolta védence szavait dr. Lichy József. A Blikk megtudta az is, hogy nem csak így csaltak, hanem az akciós termékekkel is trükköztek. A teljes árú termékeket (például kóla, popcorn) akciós menüként ütötték be a gépbe, az árkülönbözetet pedig eltették.

– vélekedett dr. Lichy József.

Az esettel kapcsolatban a lap megkereste a Cinema City sajtóosztályát, ahol Buda Andrea azt állította, semmiféle olyan jellegű eljárás nincs folyamatban, mint amiről a Blikk értesült.

– olvasható a válaszlevélben.

Forrás: blikk.hu; Fotó:

MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.