Pesti Srácok

Malmői imám: a muszlim gyerekek muszlimok maradnak, Svédország a miénk (Videó!)

A muszlim gyerekek muszlimok maradnak. Svédország a miénk. A miénk, akár akarják, akár nem. Tíz-tizenöt év múlva a miénk lesz – hangsúlyozta a szélsőséges nézeteket valló malmői imám, aki azzal vádolta meg a svéd hatóságokat, hogy ellopják a muszlimok gyerekeit és átmossák az agyukat – írja a V4NA

A radikális malmői imám, Basem Mahmoud prédikációiban támadja a svéd hatóságokat, különösen a szociális szolgálatokat. Azzal vádolja a svéd államot, hogy elveszik a muszlimok gyermekeit; mint mondta, a gyerekeket már a születésük pillanatában ellopják. Nemrég tüntetést is tartottak Göteborgban a fiatalok gondozására vonatkozó különleges rendelkezéseket tartalmazó törvény ellen, miután sok muszlim úgy érzi, hogy a svéd hatóságok rosszul bánnak velük, amiért gyermekeiket e törvény alapján állami gondozásba vették.

– állítja a radikális imám, Basem Mahmoud, aki évek óta ismert személyiség Malmö Rosengård kerületében. A 2008-as rosengårdi zavargások idején, amelyeket egy alagsori mecsetből való kilakoltatás váltott ki, a médiában a feldühödött muszlimok „szóvivőjeként” szerepelt. Hivatalosan a kilakoltatásra azért került sor, mert a helyiségeket a bérleti szerződésben foglaltaktól eltérő célra használták. Basem Mahmoud más ellentmondásos kijelentéseket is tett. Többek között egyetértett Samuel Paty francia tanár 2020-ban történt brutális meggyilkolásával.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Mahmoud Jordánia fővárosából, Ammánból származik. 1989-ben Svédországba emigrált, amikor feleségül vett egy iszlám hitre tért svéd nőt. 1993 óta svéd állampolgár. Mahmoudnak a svéd nővel hét közös gyermeke született, de a pár mostanra elvált. A nő szerint Mahmoud idővel egyre vallásosabbá vált, és egyre jobban akarta kontrollálni a felesége életét. Basem Mahmoud 2016-ban újraházasodott, és elvett egy nála harminckét évvel fiatalabb nőt, akitől két évvel később elvált. Decemberben Mahmoud tizenhét éves lányát gondozásba vették, mivel azt állította, hogy hosszú időn keresztül pszichésen és fizikailag bántalmazták otthon.

Forrás: V4Agency; Fotó: 888.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.