Pesti Srácok

Négy vívmánya van a virágzó magyar–szerb kapcsolatoknak (Videó!)

A történelmi csúcson levő magyar–szerb kapcsolatok a gazdaság, az energiabiztonság, az illegális migráció és a nemzeti kisebbségek terén is kiváló együttműködést tesznek lehetővé Magyarország és Szerbia között–hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Belgrádban.

A tárcavezető Jadranka Joksimovic európai integrációért felelős szerb miniszterrel, valamint Nikola Selakovic külügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. A találkozókat követően szerb hivatali kollégájával tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen a két ország kapcsolatáról, az együttműködési lehetőségekről esett szó.

–húzta alá Szijjártó Péter.

PestiSracok facebook image

–emelte ki, majd hozzátette, hogy négy vívmánya van a kapcsolatnak, ezek nélkül pedig egyik ország sem tartana most ott, ahol tart.

–magyarázta Szijjártó Péter, majd rámutatott, hogy a tavaly év végi adatok alapján minden rekordot megdöntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom és megközelítette a négymilliárd eurót. Hozzátette, hogy óriási közlekedésfejlesztési projektek vannak folyamatban, például a Budapest és Belgrád közötti gyorsvasút kiépítése, valamint a Szeged és Szabadka közötti vasút felújítása. Mindezek mellett a magyar kormány 16 magyar vállalatnak adott 20 milliárd forintnyi támogatást, amelynek nyomán 40 milliárd forintnyi beruházás jön létre Szerbiában.

– részletezte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter emlékeztett arra, hogy október óta üzemel a két országot összekötő gázvezeték, amely nagy mennyiségű földgáz szállítására alkalmas.

–közölte.

–nyomatékosította a tárcavezető.

Szijjártó Péter a magyar-szerb kapcsolatok harmadik vívmányának a migráció féken tartását nevezte. Mint mondta, a két fél együtt tud fellépni az egyre agresszívebb embercsempész-bandákkal szemben.

–magyarázta.

–szögezte le Szijjártó Péter. Hozzáfűzte, hogy a vajdasági magyar közösség megerősítésében az igazi áttörést a vajdasági gazdaságfejlesztési program jelentette, amely akkor tud folytatódni, ha az április 3-i magyarországi választáson olyan eredmény születik, amelynek nyomán a jelenlegi kormány folytatni tudja a munkát. Végezetül Szijjártó Péter kitért arra is, hogy április 3-án nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában is parlamenti választást tartanak, amelynek óriási tétje van, nemcsak Magyarország és Szerbia jövője, hanem a vajdasági magyarság és a magyarországi szerbség jövője is ettől függ. Nikola Selakovic szerb külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón kiemelte: ez már a hetedik találkozó a két külügyminiszter között, amióta megalakult 2020-ban a szerb kormány.

–magyarázta.

Elmondta, a hétfői találkozón a további együttműködési lehetőségekről beszéltek elsősorban a gazdaság és a kereskedelem, az infrastruktúra, valamint a nemzeti kisebbségek helyzetének javítása terén is. A szerb tárcavezető köszönetet mondott Magyarországnak azért, mert évek óta támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.