Pesti Srácok

Peking 2022 - Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Peking 2022 - Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Kedden elutasították a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi ezer méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését. A zsűri szerint Liu Shaolin kétszer is szabálytalankodott a fináléban, ezért sárga lapot kapott, azaz nem csak a fináléból, hanem a teljes ezer méteres versenyből diszkvalifikálták.

Bánhidi úgy véli picit lejt a pálya:

A sportoló a Instagram oldalán egy rövid ideig látható történetben is reagált, mint írta:

PestiSracok facebook image

Egy posztjában pedig azt írta, hogy:

Testvére, Liu Shaoang pedig elárulta, hogy az elején ő is kapott sok kezezést, de

Liu Shaolin Sándor kihívója Zsen Ce-vej is megszólalt a történtekkel kapcsolatban:

Hozzátette:

-írja a Nemzeti Sport.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.