Pesti Srácok

Szarkazmusból zsidózott, de már megváltozott – Így mentegetőzött a jobbikos politikus korábbi kijelentései miatt

null

Az ellenzéki jelöltek között komoly a verseny, melyikük bizonyítsa jobban, hogy a baloldalon nincsenek következmények. Emlékezetes, hogy a „judapestező” Bíró László azzal védekezett, hogy a Fidesz miatti elkeseredettségében zsidózott, most pedig a párt kisvárdai jelöltje állt elő hasonló védekezéssel. Tóth Viktor szerint az, hogy zsidózott és cigányozott, mindössze szarkazmus volt, de mára már amúgy is megváltozott. A Jobbik kapcsán ez utóbbi olyan gyakran vetődik fel, hogy elgondolkodunk rajta: ez volna Magyarország első transzdemokrata pártja?

Akitől kellett, bocsánatot kért, és nem hiszi, hogy a néhány évvel ezelőtti antiszemita, rasszista Facebook-bejegyzései, írásai ártanának a mostani megítélésének, az esélyének. Ezekért egyébként senki nem tett szemrehányást neki – jelentette ki a Mandinernek a jobbikos Tóth Viktor, aki a közös ellenzék színeiben indul a választáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. számú választókerületében, Kisvárdán és a környékén. Figyelemre méltó, hogy az előválasztáson egyébként – megszerezve még a Momentum, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatását – 59,9:40,3 százalékban győzte le Sárosy Zoltánt, az MSZP és a Párbeszéd jelöltjét. A politikus állítása szerint nem is nagyon emlékszik arra, miket irkált akkoriban, ezért idézzünk tőle néhány mondatot a korábbi véleményeiből, amelyeket most változtatás nélkül, a helyesírási hibáival együtt visszaolvashat!

Tóth kijelentette, azóta ő és a pártja is változott, nagyon sok dolgot másként lát, mint régen, ugyanakkor ezek szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok, önmagukban félrevezetőek. Egyes megjegyzéseit azonban ma is vállalja, például azt, hogy hiba volt ingyen laptopokat osztogatni a romáknak, mert sokan fillérekért adták el ezeket, így az akció nem érte el a célját. Először az áramszolgáltatást és utána internetet kellene minden családnál biztosítani, mert sok helyen még az sincs – érvelt. Egy ironikus posztban arról írt néhány esztendővel ezelőtt, hogyan képzeli el Magyarországot 2050-ben:

PestiSracok facebook image

Ezekre a mondataira most azt mondta, valóban nem voltak szerencsések, ezért megkövet mindenkit, akit megbántott. Ugyanakkor úgy véli, a 2010-es évek elején más volt a belpolitikai hangulat, a Jobbik is más politikát képviselt, az emberek gyakran egymást heccelték és sok meggondolatlan poszt született.

– fogalmazott. Tóth Viktor anno a jelenlegi szövetségeseiről is alaposan leszedte a keresztvizet. Azt írta a netadó elleni tüntetés kapcsán csaknem nyolc éve, hogy amennyiben a kormánynak mennie kellene, akkor „Gyurcsány, Bajnai és az összes liberált senkiházi” jönnének helyettük, „akik minden további nélkül, gátlástalanul eladnák és elárulnák ezt az országot úgy ahogy ezt tették mindannyiszor, ahányszor a hatalom közelébe kerültek”. Nem sokkal később DK-s, PM-es, MSZP-s majmokat, Gyurcsány-bérenc ifjúkommunistákat emlegetett, de verset is írt a 2006-os rendőrterrorról. Tóth szerint Kunhalmi Ágnes MSZP-s jószág, Demszky Gábor genetikai hulladék, majd kriptaszökevény állbaloldalról (!) értekezik. De még 2019 májusában is Mr. Böszméről beszélt, az év augusztusában azt írta: „Orbán és Gyurcsány takarodjatok!”

– magyarázta. Valószínűleg sohasem fog Gyurcsány Ferenc vagy Demszky Gábor nyakába borulni, lesznek továbbra is vitái a többi párt politikusaival, de ezek a nézeteltérések kezelhetők szerinte.

Tóth legfőbb védelme a fenti kijelentésekkel kapcsolatban akár az ellenzék kampánymondata is lehetne. A Mandiner minden felvetésére azt válaszolta ugyanis, hogy Fidesz! Mert jó, jó, antiszemita volt és rasszista, de már megváltozott, és egyébként is, Orbán Viktor, Völner Pál és Fidesz. Kedves olvasóink, ilyen az, amikor egy baloldali politikus találkozik a múltjával. És ne feledjük: ezt az embert a saját pártján kívül a Momentum, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogatja, ez pedig róluk is mindent elmond!

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook