Pesti Srácok

Szijjártó: A birodalom ellen csak egységesen lehet védekezni

null

Az áprilisi országgyűlési választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika, vagy visszatér a birodalmi akaratnak való kiszolgáltatás időszaka – mondta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a madéfalvi Siculicidium-emlékműnél.

Az 1764-ben elkövetett vérengzés miatt a birodalmi elnyomás kegyetlenségével szembeni bátor kiállás jelképévének nevezte a székely települést a koszorúzást követően. Madéfalván 1764-ben rendeztek vérengzést a Habsburg-hadak, amiért a székelyek meg akarták őrizni évszázados kiváltságaikat mint katonanép, és ellenálltak az erőszakos katonasorozásnak.

– közölte Szijjártó, kiemelve, hogy a birodalmi akarattal csak elégséges létszámban és megfelelő szervezettséggel van esély sikeresen szembeszállni.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a magyar nemzet annak köszönhetően tudott fennmaradni több mint ezer éven át, hogy a fontos pillanatokban mindig képes volt az összefogásra. Ezzel kapcsolatban említette a nemzet határokon átívelő újraegyesítését, amely 2010 után világossá tette, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

– hangsúlyozta.

Kijelentette, nincs középút, világos a döntési helyzet: „vagy ez, vagy az”. Szavai szerint a szavazás kimenetele az anyaországban és a határokon túl is meghatározza a nemzet következő évtizedeit, ezért erősnek, egységesnek és jól szervezettnek kell lennünk.

Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.