Pesti Srácok

Szlávik János szerint lassan itt az ideje feloldani a járványügyi intézkedéseket

null

Bár egyelőre lassan csökken a kórházban ápolt betegek száma, Magyarország túljutott az ötödik járványhullám csúcsán – hangsúlyozta a TV2 Mokka című műsorában Szlávik János.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arról beszélt, hogy a magas átoltottság eredményeként egy időre vége lehet a koronavírus-járványoknak, és egy kicsit csönd lesz, de az sem biztos, hogy a pandémia ősszel úgy tér majd vissza, ahogyan az a korábbiakban tapasztalható volt, mivel nagyon sokan már átestek a betegségen, és az immunizáltak száma is jelentős.

– hangsúlyozta Szlávik János a TV2 stúdiójában, majd a poszt-Covid-tünetek kapcsán is a védőoltások fontosságát hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a különböző koronavírus-variánsok hasonló poszt-Covid-tüneteket okoznak, a jó hír azonban az, hogy a vakcináció csökkenti a poszt-Covid valószínűségét. A szakember továbbá arra is kitért, hogy indokolt lenne már feloldani a járványügyi intézkedéseket is, sőt, azt sem tartja rossznak, hogy egyes országok minden intézkedést eltörölnek. Mint mondta, elképzelhető, hogy hamarosan hazánkban is eljön az a pillanat, amikor megszűnnek a korlátozások, akár a közlekedésben kötelező maszkhasználat is.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: TV2

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.