Pesti Srácok

Tíz év alatt tizenötszörösére nőtt a Magyarországra visszavándorlók száma (Videó!)

Újabb baloldali hazugság, hogy ma minden második fiatal elhagyná Magyarországot. Sőt, éppen ellenkezőleg: a nemzeti kormányzás alatt tízszeresére nőtt a hazánkba visszaköltözők száma. Ezt a folyamatot mutatja be a KINCS Percek, a Kopp Mária Intézet legújabb kisfilmje.

A videó ezúttal a külhonban, a határon túl élő magyar családok támogatásáról szól, illetve azt járja körbe, hogy mennyien vándoroltak ki, majd tértek haza Magyarországra. A sorozat harmadik epizódjából kiderül, hogy korábban – a baloldali kormányzás idején –, 2008 és 2010 között háromszor többen hagyták el Magyarországot, mint ahányan hazatértek. Akkoriban a baloldali kormányok a kettős állampolgárság ellen voltak, és nem adtak támogatást a határon túl, külhonban élő magyaroknak, mígnem 2010-ben családbarát fordulat történt, és folyamatosan nőni kezdett a visszavándorlók száma. Napjainkban már többen költöznek haza, mint ahányan elmennek. Konkrétan egy évtized alatt tizenötszörösére nőtt a hazatérők száma, és a visszavándorlók között egyre több a gyermekes család. A határon túli, külhoni magyar családok 2018 óta igényelhetik az anyasági támogatást, és ugyanolyan feltételek mellett nyithatnak babakötvényt, mint az anyaországiak. Eddig összesen harmincötezren éltek ezekkel a lehetőségekkel – írja az Index.

Forrás: Index; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.