Pesti Srácok

Továbbra is képtelen a listaállításra a baloldal

Továbbra is képtelen a listaállításra a baloldal

Márki-Zay Péter először a saját frakcióállításról mondott le, majd az általa kért három roma politikus szerepeltetéséről, de még így is képtelen kiegyezni egyetlen mandátumon az ellenzék, enélkül pedig a közös listát sem tudják felállítani. A listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen síel. Mindeközben Schiffer András úgy nyilatkozott: elégedetlen a politikai elit teljesítményével, ezért a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra szavaz.

Noha szombaton hivatalosan is kezdetét veszi a kampányidőszak, a listákat pedig legkésőbb február 26-ig kell leadni, a baloldal egyelőre képtelen a közös lista összeállítására. Pedig a gyorsaság saját érdekük lenne, hiszen hamarabb juthatnának hozzá a központi kampánytámogatáshoz, hamarabb vásárolhatnák meg a választói névjegyzéket és a Nemzeti Választási Bizottságba is előbb delegálhatnak tagot. A hat baloldali párt egyetlen mandátumon vitázik úgy, hogy miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter már lemondott a saját frakcióról, és az általa kért három roma politikus listás szerepeltetése is bizonytalan.

– idézte a Magyar Nemzet Kunhalmi Ágnes az Inforadiónak adott interjúját. A szocialisták nyolc helyet szeretnének maguknak, míg a többi párt a Párbeszéddel közösen adna nekik ennyit. A társelnök megerősítette azokat a sajtóhíreket, miszerint a legutóbbi közös listáról szóló tárgyaláson az MSZP–Párbeszéd Karácsony Gergely távolléte miatt nem vett részt, emiatt is csúszik a megegyezés. Bár Kunhalmi Ágnes nem tért ki rá, a főpolgármester – aki egyben a Párbeszéd társelnöke is – azért nem jelent meg az egyeztetésen, mert a kérdéses időpontban épp síelt.

PestiSracok facebook image

– közölte Kunhalmi Ágnes. Hozzátette: azt szeretnék, hogy a listaállítás közeledjen a valósághoz és „ne csak politikai szempontok vegyenek részt benne”. Az MSZP társelnöke felhatalmazás híján azt nem akarta megmondani, mikor folytatódnak az egyeztetések. Szerinte a tárgyalásokra Karácsony Gergely hazaértével „napokon belül vagy záros határidőn belül” sor kerülhet, hiszen tartaniuk kell a közjogi határidőt is.

Az ország vezetésére ácsingózó baloldalon a közös államfőjelölt kérdésében sem tudnak dűlőre jutni, sőt, még azt sem döntötték el, hogy egyáltalán érdemes-e kihívót állítaniuk Novák Katalinnal szemben. Márki-Zay Péter favoritja Iványi Gábor metodista lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője, akit viszont a Jobbik nem támogat. Jakab Péterék a nyolcvanéves közgazdászt, Róna Pétert szeretnék államfőnek jelölni, aki korábban szoros kapcsolatban állt a Gyurcsány-kormánnyal, majd az LMP-vel – őt azonban a Párbeszéd vétózta meg.

– jegyezte meg Schiffer, aki azt is elárulta, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra adja majd a voksát.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.