Pesti Srácok

Trump szerint a törvényhozói kongresszusi bizottságban kóklerek, hazugok és árulók ülnek

Trump szerint a törvényhozói kongresszusi bizottságban kóklerek, hazugok és árulók ülnek

A tavaly január 6-i, a törvényhozás elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottságnak arra kellene keresnie a választ, hogy Mike Pence akkori alelnök miért nem utasította el több olyan tagállam elektorainak szavazatát, amelyekben ellenfele, Joe Biden nyert – írta kedden nyilvánosságra hozott közleményében Donald Trump volt amerikai elnök.

Pence alelnökként egyben a szenátus elnöke is volt, és ekként az ő feladata volt levezényelni az elnökválasztás eredményét megerősítő törvényhozási ülést. Eközben rohanták meg tiltakozók az épületet, miután Trump beszédet mondott híveinek a Capitoliumtól nem messze. Pence az ülés előtt többször világossá tette Trumpnak, hogy nem áll módjában megváltoztatni az elnökválasztás eredményét. Republikánus és demokrata párti jogalkotók most egyaránt a szövetségi szavazatszámlálást szabályozó törvény módosításának lehetőségeit vizsgálják, és az egyik javasolt módosítás annak világosabbá tétele, hogy az alelnök szerepe pusztán ceremoniális. Demokrata párti politikusok szerint pusztán egyértelműsítésről van szó, de Trump szerint a törvényhozói bizottságban kóklerek, hazugok és árulók ülnek, és szerinte Mike Pence a felderített rengeteg csalás és szabálytalanság miatt igenis visszaküldhette volna ellenőrzésre egyes tagállamok választási eredményeit. A bizottságnak a volt elnök szerint arra kellene összpontosítania, hogy Mike Pence miért nem küldte vissza javításra vagy megerősítésre a voksokat, miközben világos, hogy megtehette volna.

A Trump-közleményről tudósító The Washington Post című napilap megjegyezte: nincs bizonyíték arra, hogy a Biden által megnyert, úgynevezett csatatérállamokban a választást érdemben befolyásoló, széleskörű csalás történt volna.

Forrás: MTI; Fotó: news10.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.