Pesti Srácok

Újabb százmillióval gyarapodott Gyurcsány értékpapírvagyona

null

Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján. Így tett Gyurcsány Ferenc is, akinek nyilatkozatából kiderül, hogy értékpapír–megtakarítása is jelentősen, egy év alatt 823 millió forintról 928 millió forintra nőtt. Ez több mint 100 milliós növekmény egy év alatt –szúrta ki a Mandiner.

A DK elnökének ingatlanvagyona nem változott az előző évhez képest: továbbra is tulajdonában áll egy pápai ingatlan, valamint felerészben egy kötcsei 3295 négyzetméteres ingatlan. Ami a DK-elnök céges érdekeltségeit illeti: továbbra is az Altus Portfolió Kft. tulajdonosa. A cégből egyébként a tárgyi évben 6,2 millió forintnyi jövedelemhez jutott vagyonnyilatkozata szerint. A DK-vezérnek van még egy több mint 348 millió forintos lakásvásárlási előleg követelése is, ami azt jelentheti, hogy lakást vásárol, és előlegként ennyit már ki is fizetett. Több mint 100 milliós értékpapír-növekmény egy év alatt. Gyurcsány értékpapír-megtakarítása is jelentősen, egy év alatt 823 millió forintról 928 millió forintra nőtt. Ez több mint 100 milliós növekmény egy év alatt. A vagyonnyilatkozat szerint ugyanakkor a baloldal vezérének valamelyest nőtt a banki hitele, amely egyik évről a másikra ötvennyolcmillió forintról hatvanmillióra emelkedett. Gyurcsány korábbi, 214 millió forintos értékpapír fedezetű hitele 288 millióra duzzadt. A nyilatkozatból az is kiderült, hogy negyvenhétmillió forintot adott a DK-nak, és egy magánszemélynek is adott huszonötmillió forintot.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.