Pesti Srácok

Áldatlan állapotok a fővárosi temetőkben – Nem jött be "a nagy terv", a Stadtwerke program

null

Egészen döbbenetes látvány fogadja a temetőbe látogatókat Budapest több kegyeleti helyszínén. A Fővárosi Önkormányzat nemcsak a közterületein nem készült fel a "váratlan" márciusi tavaszra, de a budapesti kegyeleti helyeinken sem tud normális állapotokat fenntartani. A Fidesz Budapest közösségi oldalán az áldatlan állapotokat megörökítő fotókat is közzétettek.

Úgy tűnik, nem igazán sikerül a fővárosban megőrizni a tisztaságot, sőt, már a temetőkben is áldatlan állapotok vannak. A Fidesz Budapest közösségi oldalán nem is hagyták szó nélkül mindazt, amit tapasztaltak a fővárosban. Láng Zsolték feltették kérdésként:

A Fidesz fővárosi frakciója azt is hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

(A bejegyzéshez csatolt fotókat érdemes megnézni, valóban elkeserítő a helyzet.)

Emlékezetes: Mártha Imre vezette be a közszolgáltatások budapesti központosítását, ami a Stadtwerke-modellen alapul. Ebbe szavai szerint "mérhetetlen energiát fektettünk". Az Indexnek adott korábbi interjúban arról is beszélt, hogy kukából nem is tudtak többet kihelyezni, de a Főkert és az FKF egyesülése révén legalább az ő köztisztasági feladataik egységesülnek. Bár ez látványosan nem sikerült túl jól...

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.