Pesti Srácok

Biden zavarosan fenyegetőzve szidta Putyint Varsóban

Biden zavarosan fenyegetőzve szidta Putyint Varsóban

Úgy tűnik, Joe Biden szellemi ámokfutása az orosz–ukrán háború árnyékában sem lankad. Ezúttal a hivatalban lévő amerikai elnök Varsóban szabadult el.

– jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat este, az amerikai elnök Varsóban tett kijelentésére reagálva.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Peszkov, akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett.

– mondta az amerikai elnök a varsói királyi palota előterében szombaton mondott beszédében. Az orosz társadalomhoz szólva úgy fogalmazott:

A Fehér Ház egyik tisztségviselője nem sokkal később azzal pontosította Biden nyilatkozatát, hogy nem jelent elmozdulást Washington politikájában.

– mondta az illetékes, egyben leszögezte, hogy az amerikai elnök "nem beszélt Putyin hatalmon maradásáról Oroszországban, vagy rezsimváltásról". Joe Biden egyébként mészárosnak is nevezte Putyint, ami után Emmanuel Macron francia elnök – aki rendszeresen beszél telefonon az orosz elnökkel – elhatárolódott az amerikai elnök szavaitól.

Korábban már a sajtó is beszámolt róla, hogy a Fehér Ház volt orvosa szerint Biden nincs már olyan szellemi állapotban, hogy el tudja látni elnöki feladatát.

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Obara

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.