Pesti Srácok

Drágul az acél az ukrajnai háború miatt, nem tesz jót a német iparnak

null

Az ukrajnai háború és az ennek következtében Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt világszerte csökkent az acélkínálat, az árak az egekbe szöktek – mondta Jayanta Roy, az ICRA indiai hitelminősítő intézet acélszakértője a német dpa hírügynökségnek. Ukrajna és Oroszország a nemzetközi acélkereskedelem mintegy tíz százalékát adja – mondta a szakértő, aki mindkét ország exportjának jelentős visszaesésére számít.

Pénteken az EU az Egyesült Államokkal és más szövetségesekkel együtt további büntetőintézkedésekről állapodott meg Oroszországgal szemben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének nyilatkozata szerint az új uniós szankciócsomag egyebek mellett előírja az Orosz Föderációból származó "alapvető vas- és acélágazati termékek" importjának tilalmát.

Az indiai acélipari szakértő feltételezése szerint a világ két legnagyobb acéltermelője, Kína és India pótolni tudja a kieső kínálatot. India eddig acélexportjának több mint harmadát értékesítette Európában. A Német Acélkereskedelmi Szövetség (BDS) azonban szkeptikus a távol-keleti acélszállításokkal kapcsolatban. A szállítási díjak világszerte többszörösére emelkedtek, ami a távoli régiókból történő szállítást kevésbé jövedelmezővé tette – mondta Oliver Ellermann, a BDS igazgatótanácsának tagja.

Az EU-ban évente felhasznált 150 millió tonna acél 20 százalékát importálják; ennek 40 százaléka Oroszországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból származik.

PestiSracok facebook image

Az acélárak Németországban már eddig is nagymértékben emelkedtek – folytatja Ellermann. Az építőiparban használt acélháló ára például 72 százalékkal emelkedett 2021 őszéhez képest. A betonacél 46 százalékkal lett drágább. Mindenesetre a világjárvány miatt az árak az elmúlt két évben történelmi csúcsot értek el – mondta Ellermann. A tájékoztatása szerint ennek fő oka a megnövekedett energiaköltségek, az érc, a kokszszén és a vashulladék nyersanyagok piacán kialakult árharc, valamint a megemelkedett fuvardíjak voltak. A BDS az árak további emelkedésére számít az elkövetkező hetekben és hónapokban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julian Stratenschulte

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.