Pesti Srácok

Karácsony Gergely egyszemélyes döntése miatt építik be Mocsárosdűlőt

Karácsony Gergely egyszemélyes döntése miatt építik be Mocsárosdűlőt

Bús Balázs rendkívüli testületi ülést hívott össze szerdára az óbudai Mocsárosdűlő ügyével kapcsolatban. A Fidesz óbudai országgyűlési képviselőjelöltje a Magyar Nemzetnek részletezte, hogy az egész területen változtatási tilalom van és zöldövezetté van nyilvánítva, a főváros engedélyével egy lovas centrumot akarnak ott megépíteni.

Bús Balázs a Magyar Nemzetnek elmondta: a Mocsárdűlő védett területéből Karácsony Gergely egyszemélyes döntéssel egy 2,5 hektáros részt pályázat nélkül, fű alatt játszott át egy Zabszalma nevű zuglói alapítványnak, akik ott lovardát működtetnének. A képviselőjelölt kiemelte, hogy ezt úgy tette meg a főváros első embere, hogy sem a helyi önkormányzatot, sem a helyieket nem tájékoztatták erről. Bús Balázs hangsúlyozta azt is, hogy egyébként az új lovardához semmilyen közműszolgáltatás nem áll rendelkezésre. Mint mondta, mobil infrastruktúrát és konténerépületeket helyeznének el, azokban lennének a lovak, az öltözők, a mosdók, valamint az irodák is, a környéken lakók viszont okkal félnek a zajtól, a portól, az ide áramló és parkoló autóktól, a zöldterület megszűnésétől.

– emelte ki Bús Balázs. A képviselőjelölt emlékeztetett arra is, hogy 2018-ban, még az ő vezetése alatt rendelték el a Mocsárosdűlő védett területté nyilvánítását, és azt a jelenlegi önkormányzati vezetés helyben is hagyta. A Mocsárosdűlő ügyéről korábban portálunk is kiemelte, hogy Kiss László óbudai polgármester nemrég azt állította; még csak kérés sem érkezett hozzá a Mocsárosdűlő beépítése kapcsán. Megcáfolta többek között Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója is.

PestiSracok facebook image

– mondta Barts Balázs a december 3-án közzétett Anonymus-videóban, amely szerint Kiss László már rá is bólintott a beépítésre, és a terület árazása folyamatban van. Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere január 9-én tett közzé egy nyílt levelet Karácsony Gergelynek címezve, amelyben a Mocsárosdűlő megvédését kéri. Ebben leírja, hogy Óbuda lakosságát hónapok óta bizonytalanságban tartja a kerület baloldali városvezetése a területtel kapcsolatban, és arra kéri a főpolgármestert, hogy a Mocsárosdűlő teljes egészére terjessze ki a „zöld közpark” besorolást. Ugyan tavaly december 20-án az óbudai képviselő-testület – a Polgári Frakció javaslatára – a Mocsárosdűlő területének hetven százalékát visszaminősítette természeti területté, azonban 268 000 négyzetméter továbbra is beépíthető.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még