Pesti Srácok

Kásler: Batthyány mindenben az emberséget, a jogot és az erkölcsöt képviselte

null

Gróf Batthyány Lajos mindenben az emberséget, a jogot és az erkölcsöt képviselte – hangoztatta hétfőn Sárváron Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki a Rába-parti kisváros főterén felavatta az első független és felelős magyar kormány miniszterelnökének köztéri szobrát.

Kásler Miklós az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezésen avatóbeszédében úgy fogalmazott: Batthyány Lajos volt az az ember, aki össze tudta fogni egyetlen nagy politikai akaratba a reformkor minden irányzatát, akinek tekintélyét elfogadta Kossuth, Széchenyi és Deák is. Miniszterelnökké történt kinevezése után az áprilisi törvények szellemében zsigereiben érezve az idők szavát előkészületeket tett, megszervezte a belső rend fenntartására a nemzetőrséget, és megszervezte azokat az első magyar honvéd zászlóaljakat is, amelyek később Pákozdnál képesek voltak megállítani Jellasicsot – sorolta. Kásler Miklós kiemelte: Gróf Batthyány nemcsak a jog embere volt, de az egyik legerkölcsösebb magyar politikus is. Emlékeztetett: akkor amikor a német országgyűlés kimondta az úgynevezett kis német egységet, amiből Ausztria kimaradt volna, akkor Batthyány felismerte, hogy nem lehet keresztülvinni a magyar függetlenséget, a magyar elszakadást attól a birodalomtól, amellyel Magyarország együtt alkot tényezőt, európai nagyhatalmat.

– mondta Kásler Miklós. A Sárvár főtéren, a Szent László római katolikus templom szomszédságában elhelyezett, oszlopon álló, kétszeres életnagyságúra felnagyított bronz mellszobor R. Törley Mária szobrászművész alkotása. A szobrász Batthyány Lajost, az első független magyar kormány miniszterelnökét, Sárvár egykori országgyűlési képviselőjét díszmagyarban ábrázolta, aki jobbjában nem kardot tart, ökölbe szorított kezét az előtte álló pulpituson nyugtatja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.