Pesti Srácok

A szocialista Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztéséről is dönthet ma a parlament

null

Az Országgyűlés ma dönt Áder János köztársasági elnök utódjáról. A Fidesz és a KDNP képviselői Novák Katalin volt családokért felelős tárca nélküli minisztert, míg az ellenzéki frakciók Róna Péter közgazdászt jelölték a tisztségre. Az Országgyűlés titkos szavazással dönt az új államfő személyéről, a megválasztott köztársasági elnök ünnepélyes esküt tesz. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg. A plénum határoz a szocialista Tóth Csaba mentelmi ügyéről is.

A jelenlegi összetételű parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülése reggel nyolc órakor kezdődött. A képviselők két, a közelmúltban elhunyt korábbi képviselőre, Schvarcz Tiborra (MSZP) és Szolnoki Andreára (SZDSZ) emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

Az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata várhatóan fél tízkor kezdődik az államfőjelöltek negyed-negyed órás felszólalásaival. A Fidesz és a KDNP képviselői Novák Katalin volt családokért felelős tárca nélküli minisztert, míg az ellenzéki frakciók Róna Péter közgazdászt jelölték a tisztségre. Az Országgyűlés titkos szavazással dönt az új államfő személyéről, a megválasztott köztársasági elnök ünnepélyes esküt tesz. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg.

A képviselők ezt követően lefolytatják az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló kormányzati törvénymódosító javaslat bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitáját. Az előterjesztésről még aznap szavaznak, miután egy órában interpellációk hangzanak el. A plénum határoz a szocialista Tóth Csaba mentelmi ügyéről is.

PestiSracok facebook image

Bár a parlamenti honlapon elérhető napirendi javaslatban nem szerepel, a napirend kiegészülhet a külügyi bizottság szerdán, Az orosz-ukrán háborúról címmel benyújtott politikai nyilatkozatával. Az ülés azonnali kérdésekkel és kérdésekkel ér véget. Az ellenzéki frakciók kezdeményezésére este nyolckor rendkívüli ülésbe kezd a parlament, amely határozatképesség esetén az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről szóló határozati javaslatot tárgyalja meg. Az indítványt a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői nyújtották be.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.