Pesti Srácok

KTK: hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség

KTK: hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség

Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel. A közleményben azt írták: hétfőtől nem kell maszkot viselni az eddig előírt zárt terekben sem, tehát sem a tömegközlekedési eszközökön, sem az üzletekben, valamit megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is. Az erről szóló kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben – jelezték.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írták, a sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért a még meglévő korlátozások is megszűnnek. A maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során – ismertették.

Hozzátették: a fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét. Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés-táncos rendezvényre, ötszáz főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvényekre sem. A tájékoztatás szerint a Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozásokat is feloldják. Azonban közölték: a védettségi igazolvány kiállítására és érvényességére vonatkozó szabályok nem változnak, hiszen azok az uniós Covid-igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban lettek kialakítva, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid-igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne azzal. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a háziorvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok – emelték ki. Az oltás felvétele továbbra is elvárt az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldják a kötelezettséget – írták.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.