Pesti Srácok

Macron megválasztása esetén függetlenebb Franciaországot ígér egy erősebb Európában

null

Emmanuel Macron francia államfő egy erősebb Európában függetlenebb Franciaországot ígért, és jelentős mezőgazdasági és ipari beruházásokat helyezett kilátásba újraválasztása esetén. Elnökválasztási programját az államfő nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be – több mint 300, hazai és külföldi újságíró előtt – csütörtökön, Párizs egyik elővárosában, Aubervilliers-ben. Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

– fogalmazott a francia elnök a négyórás sajtótájékoztató elején. Az elnökválasztási kampányt gyakorlatilag félbeszakította az orosz–ukrán konfliktus, amelyben a francia elnök diplomáciai közvetítői szerepelt vállalt. Miközben a többi 11 elnökjelölt már korábban megkezdte a kampányát és nagygyűléseket tartott, addig az államfő – amióta március elején hivatalosan is bejelentette, hogy újra indul az elnöki székért – csak egyetlen nyilvános rendezvényen, egy lakossági fórumon vett részt. Eddig közzétett programja szerint Emmanuel Macron várhatóan csak egyetlen nagygyűlést fog tartani, április 2-án, Párizsban.

A jelenlegi elnök a felmérések szerint az elnökválasztás első fordulójában 30 százalékos támogatottsággal az élen végezhet, és valamennyi kihívóját legyőzheti a második fordulóban. Az újságírók kérdéseit megelőző, több mint egyórás programbeszédében – amelyben mintegy harminc intézkedést ismertetett a tervezett százból – az elnök úgy vélte, hogy Franciaországnak "történelmi döntéseket kell meghoznia a nemzetünkért és Európáért a következő hónapokban és években, annak érdekében, hogy megvédhesse magát a válságokkal szemben, jobban megóvhassa a franciákat, és hogy hazánk erősebbé váljék".

PestiSracok facebook image

Elnöki programjának költségét Emmanuel Macron évi 50 milliárd euróra becsülte, amely mellé évi 15 milliárd eurós adócsökkentést ígért: ennek egyik felét a háztartásoknak, a másik felét pedig a vállalkozásoknak. A kiadások legnagyobb részét az államfő az oktatásra és az egészségügyre kívánja fordítani. Mindezek finanszírozását a nyugdíjkorhatár megemelésén alapuló nyugdíjreformból és a munkanélküli juttatások reformjából tervezi. Az ukrajnai háború miatt Európa példátlanul "tragikus" helyzetére hivatkozva Macron a beszéde elején hosszan beszélt a hadsereg átszervezését érintő elképzeléseiről.

– hangsúlyozta az államfő, mielőtt Franciaország mezőgazdasági, ipari és "kreatív függetlensége" érdekében jelentős állami beruházásokat ígért azért, hogy "a nemzet még függetlenebbé váljék".

– fogalmazott, kiemelve az oktatást és az egészségügyet, amelyek szerinte még mindig "túlságosan a forrásai" a társadalmi egyenlőtlenségeknek. Megerősítette azt a korábbi bejelentését, miszerint a nyugdíjkorhatárt 65 évre kívánja emelni, mert "többet kell dolgoznunk". Újraválasztása esetén Macron a menedékjogon is szigorítana. Bejelentette, hogy minden olyan menedékkérőnek el kell majd hagynia Franciaországot, akinek kérelmét elutasították az illetékes hatóságok.

Az első – a Le Figaro című lapban megjelent – elemzések szerint Macron "általánosságokat soroló politikai beszédet mondott, amelyben a folyamatosságra helyezte a hangsúlyt". Az elemzők megjegyezték: az újraválasztására készülő államfő a jobboldali és liberális választókat kívánta megszólítani. A 2017-es elnökválasztás első fordulójában rá szavazók jó része – a felmérések tanúsága szerint – továbbra is őt támogatja, de a választók egy része csalódott a baloldalról érkező államfőben, akit ellenfelei és a sajtó is előszeretettel neveznek "a gazdagok elnökének", és úgy vélik, hogy mindenekelőtt a városokban élő elitrétegek érdekeit képviseli.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.