Pesti Srácok

Márki-Zay ismét a magyarok biztonságát veszélyeztető intézkedést követelt (Videó)

Továbbra is azt követeli Márki-Zay Péter, hogy Magyarország területén szállítsanak fegyvereket Ukrajnába – számol be az Origo. Számos más állam is meglehetősen óvatos, például a korábbi tervekkel ellentétben Nyugat-Európából sem érkezik Ukrajnába több tucatnyi vadászrepülő.

A baloldal jelöltje egy minapi záhonyi fórumon nem először nevezte árulónak Orbán Viktort amiatt, hogy a miniszterelnök kitart álláspontja mellett, és nem akarja háborús veszélynek kitenni Magyarországot. Holott a Magyarország területén történő fegyverszállítást tiltó döntés épp a magyarok védelméről szól, hiszen előfordulhat, hogy a szállítmányt támadás éri, ez pedig az emberek épségét is veszélyeztetné – állítja az Origo, majd hozzáteszik, hogy ebben a helyzetben számos más állam is meglehetősen óvatos, például a korábbi tervekkel ellentétben Nyugat-Európából sem érkezik Ukrajnába több tucatnyi vadászrepülő. Márki-Zay azt is a kormány szemére vetette, hogy néhány éve Oroszországnak lehetővé tette, hogy fegyvereket szállítson Szerbiába. Ám az nem összevethető az ukrajnai szituációval, egyrészt azért, mert 2019-ben nem volt háborús helyzet, ráadásul az oroszok akkor nem szárazföldön szállították a fegyvereket, hanem egy polgári teherszállító repülőgéppel, így a magyar kormánynak nem is állt módjában megtiltani a szállítást, mert nem kellett hozzá engedély.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.