Pesti Srácok

Moldova máris megtelt, nem képes több menekült befogadására

null

Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik – közölte csütörtökön a román G4Media.ro hírportál Dumitru Udreának, a chisinaui kormány főtitkárának egyik rádióinterjúját idézve.

Udrea a román közszolgálati rádió által a moldovai fővárosban alapított Radio Chisinaunak elmondta: a háború kezdete óta 340 ezer ukrán állampolgár érkezett Moldovába, akik közül 103 ezren maradtak az országban, a menekültek csaknem fele pedig kiskorú. Az ukrajnai szülők eddig 650 gyermek számára kérvényezték a felvételt a moldovai iskolákba és óvodákba. A moldovai hatóságok azt remélik, a tanulók egy része számára lehetővé tudják tenni, hogy online bekapcsolódhassanak az Ukrajna nyugati részén működő iskolák tanóráiba – magyarázta a chisinaui kormány főtitkára.

Udrea szerint a chisinaui kormány pénzügyi támogatásban fogja részesíteni az ukrán menekülteket befogadó családokat, amint megérkezik az országba a nemzetközi közösség által megígért segítség, addig azonban csak a segélylerakatokat felkeresve juthatnak hozzá az adományozóktól összegyűjtött élelmiszerhez és más létszükségleti cikkekhez. A tisztségviselő elmondta, hogy az ENSZ menekültügyi szolgálatának legutóbbi felmérése szerint Moldova mintegy 25 ezer menekült befogadására képes. Az országban jelenleg 96, hatóságilag engedélyezett befogadóközpont is működik, közülük 42 a fővárosban. Mivel az ország négyszer annyi menekült ellátásáról gondoskodik, mint amennyire elvileg képes lenne, a moldovai hatóságok Románia és más európai uniós országok felé irányítják az ukrajnai menekülteket, közvetlenül az ukrán–moldovai határátkelőktől vagy légi úton – mondta a kormányfőtitkár.

Szerdán Klaus Iohannis román államfő Chisinauba látogatott, hogy arról biztosítsa a moldovai vezetőket: mindenben és mindenkor számíthatnak Románia támogatására. Maia Sandu moldovai elnökkel közös sajtóértekezletén Iohannis azt ígérte: Románia annyi ukrajnai menekültet fogad be, ahány érkezik.

PestiSracok facebook image

– mondta Iohannis. Hozzátette: nem akar senkit arra bátorítani, hogy elhagyja otthonát, de akik a háborús fenyegetés elől menekülnek, azokat Románia befogadja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szergej Gric