Pesti Srácok

Orbán Viktor: Zelenszkij és Putyin nagy fiúk, nálam jobban tudják, mit kellene tenni – Amit a magyarok kívánnak, az a béke

Orbán Viktor ismét Beregsurányból jelentkezett be közösségi oldalán. A miniszterelnök videobejegyzésében értékelte a menekülteknek nyújtott segítséget és a határőrség munkáját a menedékkérők támogatásában.

A miniszterelnök Tarpán és Beregsurányban kezdte a csütörtöki napot, ahol több száz menedékkérőt láttak el a hatóságok és az önkéntes segítségnyújtók. A miniszterelnök szerint a menekültek ellátása szervezett keretek között zajlik; elindították Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját, és bár a helyzet a következő hetekben még nehezebb is lehet, de az összefogás erejével a mostaninál nagyobb nyomást is képesek leszünk kezelni.

– jelentette ki a kormányfő, aki rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a magyar–ukrán határon az ott megjelent újságírók számára, amelynek során kiemelte: baj idején a legfontosabb a nyugalom, a higgadtság, a tapasztalat és a rutin.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve: az önkéntesek munkáját összehangolták, így semmilyen adomány nem megy kárba, mindent csoportosítanak, szétosztanak és eljuttatnak a megfelelő helyre. A miniszterelnök arra is kitért, hogy azokat a menekülteket, akiknek nincs olyan ismerősük, akinél megszállhatnának és Magyarországon maradnak, átmeneti szálláson helyezik el. Az ország különböző pontjain már kijelöltek számukra megfelelő helyeket, ahol ételt és szállást kapnak akkor is, ha hosszabb ideig kénytelenek maradni, ezen felül elkezdték szervezni a menekültek munkához juttatását is.

– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve:

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a magyar menekültek egyszerűbb helyzetben vannak, mert beszélik a nyelvet, vannak ismerőseik, kapcsolataik, gyorsan találnak szállást, sőt, a legtöbbjük munkát is. Megjegyezte: beszélt a határon olyan családdal, amelyiknek Nyíregyházán már van bérelt lakása, ahova öt gyerekkel költözhetnek és már holnap munkába is állnak. A magyarokon és az ukránokon kívül kitért azokra a harmadik országbeli menekültekre, akik többnyire diákok voltak Ukrajnában. Ők – indiaiak, nigériaiak, kínaiak – szintén bejöhetnek Magyarországra és a nagykövetségeikkel kötött megállapodás alapján Budapestről hazamehetnek. Akik pedig nem akarják elveszíteni az eddigi tanulmányi éveiket, azokkal "megállapodunk", és ha akarnak, vissza tudnak jönni magyarországi egyetemekre, hogy befejezzék a tanulmányaikat.

– összegzett a miniszterelnök, megjegyezve, hogy Magyarország csak segíteni tud a bajbajutottakon, de a helyzet megoldásának és a baj felszámolásának kulcsa "nem Magyarországon van, hanem odaát". Orbán Viktor kérdésre elmondta: az oroszokkal és az ukránokkal is Szijjártó Péter külügyminiszter tarja a kapcsolatot, ő személyesen a háború kitörése óta nem beszélt senkivel. A kérdésre, hogy tervezi-e, úgy felelt:

A miniszterelnököt kérdezték a paksi beruházásról. Azt mondta, Paks II megépül "menetrend szerint", reményei alapján a "mi kormányunk irányításával, úgy, ahogy elterveztük".

– szögezte le. Február eleji találkozójáról Vlagyimir Putyinnal Orbán Viktor azt mondta: a német kancellár, a francia elnök és ő is békemissziót teljesített Moszkvában. Megpróbálták elérni, hogy az ukránok és az oroszok közötti tárgyalással a háború megelőzhető legyen.

– fogalmazott. Arra az angol nyelvű kérdésre, hogy mit üzen Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, Orbán Viktor angolul azt felelte, hogy nekik nincs üzenete, csak azoknak a menekülteknek, akik jelen vannak. Nekik azt üzeni, hogy Magyarország jó barátja Ukrajnának, "az ukrán emberek (...) számíthatnak ránk". Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy az ukrán és az orosz vezetőnek tőle kellene üzenet, tanács.

– fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy ő is szívből békét kíván. Egy másik angol kérdésre válaszolva kiemelte, hogy mindent megpróbáltak megtenni a tárgyalások érdekében.

– nyomatékosította Orbán Viktor. Egy másik külföldi újságíró azt vetette fel, hogy a magyar kormány most nagyon másként áll a határokhoz érkező emberekhez, mint 2015-ben. Orbán Viktor azt mondta: a magyarok nem a kényelmes, biztonságos Nyugaton élnek, hanem a nehézségek közepén, és ez évszázadok óta így van.

– jelentette ki a miniszterelnök.

Forrás: MTI; Fotó: Orbán Viktor/Facebook