Pesti Srácok

Salvini: Köszönet jár Magyarországnak!

Salvini: Köszönet jár Magyarországnak!

Magyarország segít a bajbajutottakon. Az ukrajnai események nyomán kialakult humanitárius válságban hazánk példás helytállást mutatott, amelyet nemzetközi szinten is elismernek, és követendőnek tartanak.

Köszönetet mondott Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek az ukrán menekültek nagylelkű befogadásáért. Az olasz képviselőházban tartott sajtókonferencián a párt vezetője bemutatta azon lehetséges megoldásokat, amelyek lezárhatják az ukránorosz konfliktust – írja a Magyar Nemzet.

– hívta fel a figyelmet Salvini a konfliktushelyzet esetleges drámai kimenetelére. A korábbi belügyminiszter elmondta, hogy Olaszország készen áll több százezer háborús menekült fogadására. Kapcsolatban áll a diplomáciai kirendeltségekkel, a térségben szolgáló segélyszervezetekkel, valamint a szomszédos országok vezetőivel. Kiemelte Magyarország és Lengyelország pozitív példáját, akik a múltban következetesen ellenálltak az afrikai illegális bevándorlás nyomásának, most azonban nagylelkűen és szervezetten nyújtanak menedéket a háborús övezetből érkezőknek.

PestiSracok facebook image

− mondta Salvini. Elmondta, hogy abban bízik, a két ország példája végre elhallgattatja az elmúlt hónapok légből kapott szavait és beszédeit – utalt a két ország migrációs politikáját ért támadásokra. Matteo Salvini külön kitért arra, hogy nem szabad összetéveszteni a háború elől menekülő ukránokat az illegális bevándorlókkal. Reméli, hogy az ukrán konfliktus nem jelent újabb kifogást mindenki befogadására.

– zárta szavait Salvini.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?