Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány komolyan veszi a vidéki Magyarország erősítésének célkitűzését

Szijjártó Péter: a kormány komolyan veszi a vidéki Magyarország erősítésének célkitűzését

Szijjártó Péter is részt vett a 48-as számú főút felújításának átadó ünnepségén, ahol kijelentette, hogy a kormány komolyan veszi a vidéki Magyarország folyamatos erősítésére vonatkozó stratégiai célkitűzését, és a jövőben is kiemelt figyelmet fog fordítani Debrecen, valamint környéke fejlesztésére. A tárcavezető a rendezvényen kiemelte azt is, hogy Magyarországon az elmúlt tizenkét évben az európai összevetésben is párját ritkító politikai stabilitás garantálta azt, hogy amit megígértünk, azt teljesíteni tudtuk, érdemes volt velünk megállapodni, mert a megállapodásokat azok betartása követte.

– jelentette ki Szijjártó Péter, majd ezzel kapcsolatban arról is beszámolt, hogy 2010 óta harminc új határkeresztező útkapcsolatot adtak át, így ezek száma nyolcvanháromról száztizenháromra nőtt ebben az időszakban.

A román határszakaszon két új gyorsforgalmi kapcsolat jött létre, illetve tíz, hétvégi nyitvatartással működő határátkelő nyílt meg. Ennek része a Debrecen és Nyírábrány közötti, 26,5 kilométer hosszú szakasz, amely most 18,5 milliárd forint európai uniós forrásból újult meg, és amivel az út biztonságosabb, nagyobb (11,5 tonnás) teherbírású lett.

PestiSracok facebook image

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a most elkészült út, valamint az ehhez hasonló projektek biztosítják, hogy a régió községei, városai is részesülhessenek a debreceni fejlesztések pozitív hatásaiból.A miniszter úgy vélekedett, hogy tavaly nem dőlhetett volna meg a foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés és az export rekordja, ha nem indul meg ennyi beruházás Magyarországon. Mint mondta, ezekért komoly verseny folyt és folyik is a regionális és globális vetélytársakkal, hazánknak ezért folyamatosan erősítenie kell vonzerejét a befektetők szemében. Számukra fontos érv a politikai stabilitás, az alacsony adóteher, a képzett munkaerő és a jó infrastruktúra.

– fogalmazott. Végezetül pedig leszögezte, hogy az elmúlt tizenkét év válságainak kezelését a kormány rendre a nemzeti érdekre alapozta, és pont emiatt minden esetben sikeresek voltak a válaszintézkedések.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?